Hét évet kapott kislányával erőszakoskodó férfi


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A férfi több alkalommal szexuális aktust létesített 12 évnél fiatalabb lányával.


Hét év fegyházbüntetéssel sújtott folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt a Debreceni Ítélőtábla kedden egy férfit, aki több alkalommal szexuális aktust létesített 12 évnél fiatalabb lányával – közölte a táblabíróság sajtószóvivője.

Fórizs Ildikó hozzátette: az ítélőtábla Elek Margit vezette tanácsa ezzel helybenhagyta a Miskolci Törvényszék elsőfokú határozatát. A vádlott a legkorábban büntetése kétharmad részének letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.

[htmlbox Változásfigyeltetés]

 

A bíróság által megállapított tényállás szerint 2003-2004-ben a férfi több alkalommal szexuálisan közeledett 12. életévét be nem töltött lányához. Eleinte simogatta a gyereket, majd szexuális aktust létesített vele. A kislány eleinte megpróbált elhúzódni apjától, de a vádlott minden esetben visszatartotta. 

Az esetek után a férfi közölte lányával, hogy a történtekről senkinek nem beszélhet, mert abból nagy baj lesz. A gyerek szót fogadott apjának és senkinek nem beszélt a dologról. 

Egy újabb közeledés alkalmával a kislány közölte, hogy tetszik neki egy fiú, ezért nem akarja megtenni, amit az apja kíván. A vádlott ezt tudomásul vette és ettől kezdve nem közeledett a lányához. 

A vádlott tagadta a bűncselekmény elkövetését – ismertette a szóvivő.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.