Holland emberi jogi tanács: diszkriminálnak a csak ukrán menekülteket fogadó önkormányzatok


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Azok az önkormányzatok, amelyek csak ukrán menekülteknek akarnak szállást biztosítani, más országokból érkező menedékkérőknek pedig nem, hátrányos megkülönböztetést, diszkriminációt követnek el – foglalt állást a holland emberi jogi tanács.

Az NlTimes hírportál tudósítása szerint Eric van der Burg menekültügyi államtitkár nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy az ukrán menekülteket olyan befogadóközpontokba kell irányítani, amelyek olyan településen találhatók, ahol az önkormányzat csak számukra hajlandó szállást biztosítani. Egyes helyi önkormányzatok beleegyeztek abba, hogy ukrán menekülteket fogadjanak be, így a kormány azt reméli, hogy minél több ukránt tud elhelyezni ezeken a településen, annál több hely szabadul fel más központokban a többi menekült számára.

A holland emberi jogi tanács szerint ez diszkrimináció, mert az ország alkotmánya tiltja a származáson alapuló megkülönböztetést, hacsak nincs törvényes kivétel. „Márpedig az ukrán menekültek és más menedékkérők elhelyezésére nincs ilyen jogi kivétel” – emlékeztetett a testület.

Áprilisban Hollandia végrehajtotta az ukrajnai lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek befogadásáról szóló uniós rendeletet, amely az európai átmeneti védelemről szóló irányelvhez kapcsolódik. A rendelet értelmében az ukránoknak nem kell átesniük a menekültügyi eljáráson, automatikusan különleges ideiglenes tartózkodási státuszt kapnak. A rendelet azt is lehetővé teszi a kormány számára, hogy az önkormányzatokat kötelezze az ukrán menekültek befogadására.

Az emberi jogi tanács szerint azonban ez a rendelet nem elfogadható magyarázat arra, hogy az ukránok és más menedékkérők között különbséget tegyenek a menedéknyújtás során. Az, hogy a kormány rákényszerítheti az önkormányzatokat az ukránok befogadására, nem jelenti azt, hogy a többi menedékkérőnek kevesebb joga van a tisztességes befogadáshoz. „Különbséget lehetne tenni, ha az ukránok hátrányosabb helyzetben lennének, mint más menedékkérők, de nem ez a helyzet. A kormány legitimálja a diszkriminációt, amennyiben engedélyezi az önkormányzatoknak, hogy csak ukránokat fogadjanak be” – olvasható a tanács közleményében.

Az emberi jogi tanács sürgette a kabinetet, hogy új törvényben kötelezze az önkormányzatokat a menekültek diszkriminációmentes befogadására.

A holland kormány több hónapja tartó válsághelyzettel néz szembe, ugyanis nem sikerül elengedő férőhelyet biztosítania az országba áramló menekülteknek. A férőhelyhiány miatt élhetetlen körülmények alakultak ki a menekültközpontokban, emiatt egy menekültjogi szervezet perrel fenyegeti a hágai vezetést.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 14.

A Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz továbbra is eredményes, derül ki a Bizottság harmadik éves jelentéséből

A Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz (RRF) – amely az EU helyreállítási alapjának, a NextGenerationEU-nak a központi eleme – továbbra is eredményesen működik. Gyorsul a végrehajtása, és folyamatos reformokat és beruházásokat ösztönöz a tagállamokban. A Bizottság ma fogadta el a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközről szóló harmadik éves jelentést, melyből kiviláglik, hogy a Bizottság az eljárások egyszerűsítése révén támogatja a tagállamokat terveik teljes körű és időben történő végrehajtásában, és tovább javította mind az átláthatóságot, mind az EU pénzügyi érdekeinek védelmét szolgáló mechanizmusokat.

2024. október 11.

Az amerikai állam feldarabolná a Google-t

A Google „monopolhelyzetére” hivatkozva az amerikai igazságügyi minisztérium a keresőóriás egyes részeinek feldarabolását akarja elérni. A cél az, hogy eladják azokat az üzletrészeket, amelyek segítettek fenntartani a cég „illegális monopóliumát” az online keresések terén – írja az Euronews.