Hullanak Donald Trump ügyvédjei


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A volt amerikai elnök öt ügyvédjétől is megvált alig több mint egy héttel szenátusi tárgyalása előtt – erősítette meg vasárnap a Fox amerikai televíziónak név nélkül nyilatkozó forrás.

A forrás szerint az ügyvédek között nagy volt a véleménykülönbség a február 8-ai héten kezdődő alkotmányossági vádeljáráson (impeachment) tervezett érvelések tekintetében.

Butch Bowers és Deborah Barbier dél-karolinai ügyvédek, valamint Greg Harris, Johnny Gasser és Josh Howard volt szövetségi ügyészek közös megegyezéssel elhagyták a védelem csapatát – fogalmazott az ügyet közelről ismerő forrás.

A Donald Trump elleni alkotmányossági vádeljárás megindítói szerint a volt elnök gyújtó hangú beszéde és közösségi felületein megjelent üzenetei okozták a zavargásokat január 6-án, amikor a távozó republikánus elnök beszéde után több száz híve megostromolta a Capitoliumot, és a rendbontás során öten életüket vesztették.

Az impeachment-eljárás nagyban hasonlít egy bírósági tárgyalásra, amelyben a képviselőház vádat emel, a felsőház, a szenátus pedig lefolytatja a tárgyalást, és dönt arról, hogy megalapozott-e a vád, felelősségre kell-e vonni az elnököt.

Trump szenátusi tárgyalása február 9-én kezdődik, és ha a szenátus elítéli, akkor elveszítheti a volt elnökként neki járó juttatásokat, és soha többet nem indulhat elnökválasztáson. A szenátusban legalább 17 republikánus politikusnak is támogatnia kellene az elnök elítélését, mert a felsőházban a demokratáknak nincs meg ehhez a többségük.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.