Indoklás nélküli felmentés: az EU nem illetékes


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hatáskörének hiányát állapította meg végzésében az Európai Bíróság az indokolás nélküli felmentésre vonatkozó magyar szabályozásnak az alapjogi chartával való összeegyeztethetőségével kapcsolatban – közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.


A Debreceni Munkaügyi Bíróság előzetes döntéshozatali kérelmeket terjesztett az Európai Bíróság elé az előtte folyamatban lévő perekben, amelyekben a felperes kormánytisztviselők, illetve köztisztviselők indokolás nélküli felmentésük jogellenességének a megállapítását kérték. A Debreceni Munkaügyi Bíróság három kérdést tett fel az Európai Bíróságnak, ezek lényegében arra irányultak, hogy összeegyeztethető-e az Európai Unió alapjogi chartájának 30. cikkével – amely az indokolatlan elbocsátással szembeni védelem elvét tartalmazza – a szóban forgó munkáltatói intézkedés, illetve az azt megalapozó magyar szabályozás.

A tárca közölte: az Európai Bíróság október 10-i végzésében hatáskörének hiányát állapította meg az indokolás nélküli felmentésre vonatkozó magyar szabályozásnak az alapjogi chartával való összeegyeztethetőségével kapcsolatban. A bíróság felidézte, hogy a charta rendelkezéseinek a tagállamok csak annyiban címzettjei, amennyiben az EU jogát hajtják végre.

Ezt követően az Európai Bíróság – az eljárásban képviselt magyar állásponttal megegyezően – megállapította, hogy az előzetes döntéshozatali eljárások alapjául szolgáló jogviták nem érintenek a chartán kívüli uniós jogszabályokat, így nem tartoznak az uniós jog alkalmazási körébe, a charta hivatkozott rendelkezései pedig önmagukban nem alapozzák meg a bíróság hatáskörét – olvasható a KIM közleményében.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Digitális állampolgárság előregisztráció

Az Economx értesülései szerint egy, a napokban benyújtott törvénymódosítás már bevezetné a digitális állampolgárságunkra való előzetes regisztráció lehetőségét. Így egy mobiltelefon segítségével, vizuális kód felmutatásával képesek lennénk hitelt érdemlően igazolni személyazonosító adatainkat.