Ruszofóbiával bővül az orosz btk.
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Újabb három ingatlanközvetítő cég ellen indított pert a Pest Megyei Főügyészség – írja a hirado.hu.
A kereset szerint tisztességtelen szerződési feltételeket kötnek ki, amikor elvállalják egy ingatlan eladását. Például akkor is kérik a közvetítői díjat, ha nem is tudták eladni a házat vagy lakást.
Az egyik legnagyobb hazai ingatlanközvetítő, amelyet egy lakás értékesítésével bízta meg annak tulajdonosa a megbízási szerződésben többek között kikötötte, hogy az ügyfélnek akkor is ki kell fizetnie a jutalékot, ha ő maga adja el az ingatlant, mondjuk egy ismerősének. És azt is, hogy akkor is jár a közvetítői jutalék, ha végül nem adják el a lakást. Két másik, nagy ingatlanközvetítő cég is hasonló szerződéseket irat alá a megbízóival. Az ügyészség szerint ezek a szerződési feltételek sértik a jóhiszeműség és a tisztesség követelményét – olvasható a hirado.hu-n.
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.
2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!