OBT: az OBH mindenben segítette a tanácsot az önálló szervezet kialakításában


Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) konstruktívan, a jogszabályi kötelezettségeinek mindenben eleget téve segítette az önálló jogi személlyé váló Országos Bírói Tanácsot (OBT) saját szervezetének felépítésében, gazdálkodásának kialakításában – mondta Szabó Péter, az OBT elnöke.

Az OBT elnöke Senyei Györggyel, az OBH elnökével közösen tartott sajtótájékoztatót az önálló szervezet kialakításának lezárásáról. Senyei György emlékeztetett arra, hogy tavaly nyáron lépett hatályba az igazságügyi reformról szóló törvény, amely mérföldkő volt az európai uniós forrásokhoz jutásban.

Hozzátette, az igazságügyi reform kiszélesítette az OBT jogait, a korábbi felügyeleti jogkört egyfajta együtt döntési jogosultság váltotta fel, valamint a testület jogi személlyé vált és önálló költségvetési szerv lett. Ennek kialakítását a kilenc hónapos inkubációs időszak alatt a két szervezet közötti munkamegosztási megállapodás alapján az OBH segítette, azt tavaly júliusban írta alá az OBH elnöke Matusik Tamással, az OBT akkori elnökével.

Tavaly decemberben áttekintették a végrehajtás akkori helyzetét, majd idén február 29-én Szabó Péterrel, az OBT jelenlegi elnökével aláírták az inkubációs időszak lezárultáról szóló jegyzőkönyvet.
Fazekas Sándor, az OBH bírósági koordinációs és felügyeleti főosztályának vezetője elmondta: a főosztály látta el a koordinációs feladatokat az OBH és az OBT között. A munka során arra törekedtek, hogy minden olyan feltételrendszert kialakítsanak, amely a későbbiekben az OBT önálló működését biztosítja. Jelezte: a főosztály sikeresnek tartja az elmúlt kilenc hónapot.

Szabó Péter megköszönte az OBH támogatását ebben a folyamatban, és hozzátette: az inkubációs időszak lezárulta után, 2024. március 1-jétől az OBT „minden szempontból nagykorú lett”, és az OBH közreműködése nélkül kell eleget tennie alkotmányos, illetve egyéb törvényben rögzített kötelezettségeinek. Kiemelte: úgy látja, a jogszabályi háttér adott ahhoz, hogy törvényben rögzített hatásköreit megfelelően tudja gyakorolni az OBT.

A két vezetőt kérdezték az igazságügyi alkalmazottak illetményéről. Senyei György elmondta: az igazságügyi alkalmazottak elvándorlása miatt a helyzet „hiperakut”, náluk jelentős béremelés indokolt, amely kellő mértékben kompenzálja az elmúlt évek inflációját. A bírói bérezést illetően a 2022-t megelőző években történt béremelés pozitív hatása szintén az infláció áldozata lett – jegyezte meg.

Szabó Péter szerint alapvető probléma, hogy a bírák, igazságügyi alkalmazottak tekintetében nem működik a valorizáció, miközben 2022. január 1-jétől – az utolsó béremeléstől számítva – a mai napig a kumulált infláció a 60 százalékot közelíti.

Elmondta, az OBT február végi ülésén foglalkozott a bérhelyzettel, és jogszabályalkotási kezdeményezést terjesztett az Igazságügyi Minisztérium elé. Ebben 2024. január 1-jéig visszamenő hatállyal 35 százalékos alapilletmény-emelésre, a valorizáció bevezetésére és a pótlékok emelésére tesznek javaslatot.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek