Brüsszel beperli Magyarországot a szuverenitásvédelmi törvény miatt
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ónodi István, a Magyar Evangéliumi Testvérközösség lelkésze az Alkotmánybíróságon támadta meg a Fővárosi Törvényszék azon ítéletét, amelyben elutasította az adóhatóság határozata ellen benyújtott keresetét.
Ónodi István, a Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) gazdasági igazgatója ez év januárjában alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz. A lelkész 2020-ban felajánlotta egyháza javára az előző évben befizetett személyi jövedelemadójának egy százalékát, de a NAV 2020 novemberében hozott határozatával érvénytelenítette a felajánlását, mivel az egyház technikai száma nem szerepelt a Magyar Közlönyben közzétett listán. Fellebbezés folytán a másodfokú adóhatóság az elsőfokú határozatot helybenhagyta, mert szerinte az adózók az egyszázalékos felajánlásukat kizárólag a hivatalos listán szereplő, technikai számmal ellátott szervezetek javára tehetik meg.
Ónodi az adóhatóság másodfokú határozatával szemben keresettel fordult a Fővárosi Törvényszékhez, amely 2023. június 16-án kézbesített ítéletével elutasította. Ezt követően felülvizsgálati kérelmet terjesztett be a Kúriához, ám a legmagasabb bírói fórum szeptember 14-én kézbesített végzésével elutasította a kérelem befogadását.
„Szakadatlanul egyháznak minősül”
Az indítványozó az ügy előzményeként beszámolt arról, hogy az általa kedvezményezettként megjelölt vallási közösség 2012-ben, az egyházi törvény hatálybalépésével elveszítette egyházi státuszát. Álláspontja szerint a MET 2012. május 20-át követően is folyamatosan és szakadatlanul egyháznak minősül, amely technikai számra jogosult. Hangsúlyozta:
Sem az állam, sem annak valamely intézménye nem jogosult arra, hogy csorbítsa vallásszabadsághoz fűződő jogomat.
Indítványában kitért az adóhatóság felelősségére is. Amennyiben ugyanis a NAV észlelte, hogy az egyházat nincs lehetősége visszamenőlegesen technikai számmal ellátni, a döntéshozatalt megelőzően köteles lett volna a jogalkotó felé jelezni a fennálló Alaptörvény-ellenességet.
Megsemmisítés visszamenőleges hatállyal
Szerinte az állam annak eldöntésére sem jogosult, hogy egy konkrét esetben a vallás egyéb módon történő gyakorlásának minősül-e az egyház javára rendelkezés. Felajánlásával vallási meggyőződésének, hitének kívánt eleget tenni, azonban a támadott bírósági döntések megakadályozták vallásgyakorlásában.
Megítélése szerint a bíróságok figyelmen kívül hagyták a 6/2013 (III. 1.) AB-határozatot, és megsértették az Alaptörvény VII. cikk (1) bekezdésében foglalt vallásszabadsághoz való jogát, mert
a hivatkozott alkotmánybírósági döntést követően nem lehet kérdéses a vallási közösség egyházi státusza visszamenőlegesen sem, így a technikai szám is megillette volna a kérdéses időszakban.
Ónodi szerint az Alkotmánybíróság visszamenőleges hatállyal semmisítette meg az egyházi törvény több rendelkezését, és kimondta, hogy a vallási közösség az egyházi jogállását nem veszítette el, ugyanakkor a jogalkotó által előidézett Alaptörvény-ellenes helyzet mai napig nem rendeződött.
Nem öttagú tanács dönt
Az alkotmányjogi panasz 2024. január 5-én érkezett meg a Donáti utcába. Az indítványt először a 2. öttagú tanács (Czine Ágnes tanácsvezető, Handó Tünde, Haszonicsné Ádám Mária, Márki Zoltán és Schanda Balázs) tárgyalta június 4-én. Az ügy jelentőségét mutatja, hogy három héttel később már az Alkotmánybíróság teljes ülése elé került az alkotmányjogi panasz, majd a hathetes nyári ítélkezési szünet utáni első, szeptember 10-i teljes ülés napirendjére.
Forrás: Index
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.
Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!