Ítélet született a romagyilkosságok ügyében


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tényleges életfogytiglanra ítélte a romagyilkosságok ügyében Kiss Árpád elsőrendű, Kiss István másodrendű és Pető Zsolt harmadrendű vádlottat kedden első fokon a Budapest Környéki Törvényszék. Csontos István negyedrendű vádlott büntetése tizenhárom év fegyház.


Az eljárás adatai szerint a Kiss testvérek és Pető 2008-2009-ben kilenc helyszínen intézett támadást lőfegyverekkel, gyújtópalackokkal romák otthonai ellen. A bűncselekmény-sorozatban hat ember, köztük egy gyerek meghalt, öten súlyosan megsebesültek. Az elkövetők 78 lövést adtak le, 11 Molotov-koktélt dobtak, és 55 ember testi épségét veszélyeztették. Negyedik társuk a két utolsó támadásban vett részt sofőrként.

Az ügyészség szerint rasszista indítéka van a cselekménysorozatnak, amely miatt az első három vádlottat ötszörösen minősülő – aljas indokból, előre kitervelten, több ember sérelmére, részben sok ember életét veszélyeztetve, részben 14. életévét be nem töltött személy ellen elkövetett – emberöléssel vádolták tettesként, negyedik társukat pedig bűnsegédi magatartással.

Az ítélethirdetés rendkívül nagy sajtóérdeklődés és fokozott biztonsági intézkedések közepette zajlott. A bíróság épületében sokan hangosan fejezték ki véleményüket: az életfogytiglan kiszabását üdvözölték, a negyedrendű vádlott büntetését kevesellték.

(Forrás:)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.