Ítélet született a szexuálisan bántalmazó iskolaigazgató-helyettes ügyében


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság elsőfokon 4 év 3 hónap börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki egy budapesti iskola igazgatóhelyetteseként szexuálisan közeledett több, a felügyelete alatt álló diákja felé. Az elsőfokú bíróság 5 évre eltiltotta a vádlottat minden, 18 év alatti személyek nevelésével, felügyeletével, gondozásával és gyógykezelésével kapcsolatos foglalkozástól, tevékenységtől

Bár a vádlott az eljárás során végig tagadta a bűncselekmények elkövetését, az elsőfokú bíróság – a tanúvallomások, a szakértői vélemények és okirati bizonyítékok alapján – megállapította, hogy a vádlott 2012 júniusa és 2017 januárja között a pedagógusként rá háruló kötelezettségeit megszegve, a felügyelete alatt álló, vele szemben kiszolgáltatott helyzetben lévő diákokkal a tanár-diák kapcsolaton túlmenő bizalmi viszonyt alakított ki. A hivatásából eredő tekintélyét felhasználva törekedett arra, hogy a kiskorú fiúkkal szexuális kapcsolatot létesítsen. Ennek érdekében hosszabb időn keresztül szexuális tartalmú üzeneteket küldött nekik.

A bíróság a vádban szereplő négy sértett vonatkozásában a kiskorú veszélyeztetése bűntettének elkövetését, míg az egyik sértett esetében – mivel a cselekmény a 18. életévét követően, fenyegetést is alkalmazva folytatódott – a folytatólagosan elkövetett szexuális kényszerítés bűntettét is megállapította.

A büntetés kiszabásakor a bíróság enyhítő körülményként értékelte a vádlott büntetlen előéletét és az eljárás – részére fel nem róható – elhúzódását.

Súlyosító körülményként vette figyelembe a bíróság azonban azt, hogy a vádlott cselekményét hosszú időn át, kitartó szándékkal követte el.

Az ítélet nem jogerős.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Szembement a gyámhatóság a bíróság ítéletével: újabb diszkriminatív örökbefogadási elutasítás

A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.

2024. október 4.

Elstartolt a Lawyer for a Day és az Advisor for a Day

Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.