Ítélet született a vendégre késsel rátámadó szakács ügyében


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt jogerősen két év, négy év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt egy vendégre késsel támadó gyorséttermi szakácsot a Fővárosi Törvényszék.

2018. július 16-án este a sértett és társai betértek az étterembe, a vádlott azonban nem szolgálta ki őket. Emiatt szóváltás alakult ki közöttük. Amikor a társaság kifelé ment az étteremből, a sértett egy fóliatekercset dobott a szakács felé, aki erre a kezében lévő 35 centiméteres pengehosszúságú kés élével a férfi fejére csapott.

A bántalmazás következtében a sértett 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, de fennállt az életveszélyes sérülés kialakulásának veszélye is.

Az előkészítő ülésen a vádlott beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról.
A büntetés kiszabásakor a bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe az időmúlást, a vádlott megbánását, beismerését és azt, hogy cselekménye kísérleti szakban maradt.

Ítéletével a bíróság megszüntette a vádlott próbára bocsátását egy vele szemben kábítószer-birtoklás miatt korábban folyamatban volt ügyben, és halmazati büntetésként a férfit két év, négy év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.

Mivel az ítélettel szemben nem jelentettek be fellebbezést, az első fokon jogerőssé vált.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2021. február 25.

Csepeli késes támadó: közösség tagja elleni erőszak bűntett gyanúja is fennáll

Közösség tagja elleni erőszak bűntett és súlyos testi sértés kísérlet bűntett gyanúja miatt is eljárás folyik a késes támadó ellen, aki valószínűleg azért vágta meg egy nő arcát, mert a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóival és korábbi oktatóival szolidaritást vállaló Free SZFE maszkot viselte.