Ítéletet hirdettek a tescós rablók ügyében


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hosszú tartamú, köztük életfogytig tartó szabadságvesztés büntetéseket szabott ki a bíróság, valamint 30 millió forintot meghaladó kártérítésre és ugyancsak több tízmilliós nagyságrendű bűnügyi költség megfizetésére is kötelezte a vádlottakat – közölte a Fővárosi Törvényszék.

A bíróság a kalocsai illetőségű és illegális pénzváltással foglalkozó házaspár sérelmére elkövetett bűncselekmény vádja alól bizonyítottság hiányában felmentette a terhelteket. Ugyancsak bizonyítottság hiányában került sor a vádlottak felmentésére az érdi pénzszállító autó kirablása, a Kőér utcai cselekmény, a Bajcsy-Zsilinszky utcai pénzváltó, valamint a kiskunhalasi ékszerüzlet
kirablásának ügyében. Indokolásában a bíróság hangsúlyozta, hogy a felsorolt esetekben a nyomozás hiányosságai miatt a bizonyítékok teljes körű feltárása nem történt meg, a rendelkezésre álló bizonyítékokból pedig kétséget kizáró módon a terheltek cselekményben való részvételét nem lehetett megállapítani.

A budaörsi Tescónál a pénzszállító ellen elkövetett támadásban valamennyi érintett vádlott bűnösségét megállapította a bíróság és cselekményüket nyereségvágyból, több emberen és hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérleteként minősítette. Bűnösnek találta továbbá a vádlottakat lőfegyverrel és robbanóanyaggal visszaélés, valamint rablás bűntettében is.

A bíróság halmazati büntetésként S. P. I. rendű vádlottat 20 év, a II. rendű vádlottat 14 év, a III. rendűt 16 év, a IV. rendűt életfogytig tartó, a VI. rendű vádlottat pedig 8 év fegyházbüntetésre ítélte. Az I., II., III. és IV. rendű vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Több vádlott esetében milliós nagyságrendű vagyonelkobzásról is döntött a bíróság.

Az V. rendű vádlottat a bíróság bizonyítottság hiányában felmentette a terhére rótt bűncselekmények alól.

Az ítélet nem jogerős: az ügyészség valamennyi vádlott tekintetében a felmentéssel érintett
cselekmények miatt bűnösség megállapítása érdekében, továbbá súlyosításért, a vádlottak és védőik – az ötödrendű kivételével – elsősorban felmentés, másodsorban pedig a büntetések enyhítése érdekében jelentettek be fellebbezést.


Kapcsolódó cikkek