Ítéletet hoztak a szlovák bűnbanda ügyében


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Békéscsabai Járásbíróság előkészítő ülésen hozott ítéletet mind az öt vádlottal szemben, tárgyalást nem tartott.

Összesen 84  rendbeli bűnszövetségben, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és 273 rendbeli lopás vétsége miatt emelt vádat egy öttagú szlovák bűnbanda tagjai ellen a Békéscsabai Járási Ügyészség, a Békéscsabai Járásbíróság több év börtönbüntetésre ítélte őket – olvasható a Békés Megyei Főügyészség pénteki közleményében.

A szlovák állampolgárokból – négy férfiből és egy nőből – álló banda tagjai az elmúlt év tavaszától késő őszig 50 különböző magyarországi helyszínre, zömében idősek otthonába vagy szeretetotthonba tört be.

A banda vezetője interneten nézte ki a célpontokat, majd a bandatagok kifejezetten a betörések végrehajtása érdekében utaztak Magyarországra. Békés megyében Békéscsabán, Kondoroson, Körösladányban, Csabacsűdön és Vésztőn törtek be szociális intézményekbe, de az ország egész területén garázdálkodtak. Egyes helyszínekről többszázezres, néhol többmilliós fogással távoztak.

A banda három tagját 2017. november 27-én Komáromban, a Duna-hídnál fogták el, további két tagját pedig európai elfogatóparancs alapján Szlovákiában állították elő a szlovák szervek és adták át a magyar hatóságoknak.

A bűnbanda vezetőjét 4 év végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte, míg további három társa 3 év 4 hónap, 2 év 4 hónap és 2 év 10 hónap börtönbüntetést kapott. Hat évre kiutasították őket Magyarországról és 6 évre eltiltották őket a közügyek gyakorlásától. A banda női tagja 2 év börtönbüntetést kapott, melynek végrehajtását 5 évre felfüggesztette a bíróság.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.