Ítéletet született a fiatalkorú brutális nemi erőszakoló ügyében


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szexuális erőszak miatt 3 év 5 hónap fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélt a Püspökladányi Járásbíróság egy fiatalkorú férfit, aki egy gyerekeivel sétáló nőre támadt rá az utcán 2020 májusában egy Hajdú-Bihar megyei településen – közölte a Debreceni Törvényszék. Az ítélet nem jogerős.

A közlemény szerint a bűncselekmény elkövetésekor még csak 17 éves férfi ittasan, hátulról támadta meg a három kiskorú gyermekével sétáló 33 éves ismerősét, kitépte kezéből a kerékpárt, amelyen gyerekülésben a nő 5 éves fia ült, és felborította azt, majd a sértettet az út melletti füves részen a földre lökte, levetkőztette és megerőszakolta.

A nő próbált ellenállni és segítségért kiabált, a két legkisebb gyermek közeli otthonuk irányába menekült segítséget kérni, a 11 éves lány pedig sokkos állapotban felhívta a segélyhívót.

A férfi ezt észlelve elmenekült kerékpárjával, a helyszínre érkező rendőrök viszont pár óra múlva elfogták. A férfi azóta javítóintézetben van letartóztatásban.

A bíróság – fiatalkorúak bírája által vezetett – tanácsa csütörtökön távmeghallgatás után fenyegetéssel és erőszakkal elkövetett szexuális erőszak miatt 3 év 5 hónap fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit.

A tanács szerint a súlyos büntetést a bűncselekmény elkövetésének „kirívóan durva, gátlástalan, útonállásszerű” elkövetési módja indokolja, „hiszen a vádlott ösztönszerű vágyainak kiélése során teljes mértékben közömbös volt aziránt, hogy mindeközben egy általa is ismert családanyát, gyakorlatilag három kiskorú gyermeke szeme láttára erőszakol meg a nyílt utcán.”

A bíróság a férfi megbánását sem tekintette őszintének és meggyőzőnek, miután a róla készült javítóintézeti vélemény és jellemzés szerint még most is igyekszik cselekményét elbagatellizálni.

A bíróság ítélete nem jogerős, mert a férfi és védője részben téves jogi minősítés, részben enyhítés iránt fellebbezést jelentett be. A férfi a másodfokú eljárásig továbbra is letartóztatásban marad – olvasható a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. december 21.

A GDPR segítheti a gyermekbántalmazókat?

A GDPR ellentmondásos szabályozása miatt jogszabályban tilthatják meg, hogy a gyermekbántalmazásról készült képeket a nagy techcégek mesterséges intelligencia alapú adatfeldolgozó rendszerei észleljék.