Januártól névtelen lehet a közérdekű bejelentés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Országgyűlés elfogadta a panaszokról és közérdekű bejelentésekről szóló törvényt, amely 2014. január 1-jétől új feladatkört is meghatároz az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának. Az ombudsman hivatala megkezdte a szükséges személyi és technikai feltételek kialakítását.


A törvény értelmében 2014. január 1-jétől szóban vagy írásban, bárki fordulhat panasszal, illetve közérdekű bejelentéssel az állami vagy a helyi önkormányzati szervhez. A törvény célját a jogalkotó elsődlegesen az állami szervek működésébe vetett közbizalom növelésében, az állami működés jobbá tételében, a korrupció elleni hatékonyabb fellépésben jelölte meg.

A törvény a bejelentő védelmében meghatározza, hogy a panaszos vagy a bejelentő személyes adatai csak az eljárás lefolytatására hatáskörrel rendelkező szervnek adhatók át, amennyiben a szerv a törvény alapján jogosult az adatok kezelésére – vagy ha az adatok továbbításához a panaszos vagy közérdekű bejelentő egyértelműen hozzájárult. 

A közérdekű bejelentő emellett azt is kérheti, hogy személyes adatai kizárólag az alapvető jogok biztosa és hivatala számára legyenek hozzáférhetőek. 

Ebben az esetben a bejelentő az alapvető jogok biztosának – a most még fejlesztés alatt álló elkülönített elektronikus rendszerén – tehet majd közérdekű bejelentést, amelyet a hivatal anonimizál (úgy dolgozza fel, hogy a bejelentés ne tartalmazzon a közérdekű bejelentő azonosítását lehetővé tevő adatot) és a közérdekű bejelentést ebben az anonimizált formában továbbítja az ügyben eljáró hatósághoz.

Az ombudsman mindemellett – a hatáskörét szabályozó törvény keretei között – közvetlenül is vizsgálhatja a közérdekű bejelentések kezelésének gyakorlatát.

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala megkezdte a felkészülést a panaszokról és közérdekű bejelentésekről szóló  törvényben foglalt új feladata végrehajtására. Az ombudsman a rendszer működéséről, igénybe vételének módjáról a törvény hatályba lépését megelőzően ad részletes tájékoztatást, amelyet megjelentet a hivatal honlapján is.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

Az okosbörtön, ahol nem lesz szükség kulcsra

Milyen lesz az okosbörtön-technológia a büntetés-végrehajtás rendszerében? Erről tartott előadást a Ludovika Szabadegyetem legújabb eseményén Biczó László b.v. dandártábornok.

2024. március 27.

Új uniós Ajánlás a hamisítás elleni küzdelem hatékonyságának és a szellemi tulajdonhoz kapcsolódó jogok érvényesítésének megerősítésére

Az Európai Unió Bizottsága 2024. március 19-én ’hamisítás elleni uniós eszköztár’ (EU toolbox against counterfeiting) néven Ajánlást fogadott el az online és offline környezetben elkövetett hamisítások elleni küzdelem erősítése, valamint a szellemitulajdon-jogok hatékonyabb védelme céljából.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.