Jogvédelmi biztosítás: több tízezer forint a költség


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Generali Biztosítónál jogvédelmi biztosítást kötő ügyfelek az utolsó lezárt üzleti évben, 2012-ben több mint 1600 esetben fordultak segítségért a céghez, amely 54 millió forintot fizetett ügyvédi díjakra és egyéb jogi költségekre, így egy esetre több mint 33 ezer forint jutott – közölte a biztosító.


Az ügyfelek a legtöbb esetben (26 százalékban) a társasházak közös költségének behajtása ellen kértek jogvédelmet. Sok esetben a fizetendő összeg vagy – költözés esetében – a kifizetendő hónapok száma okozott a lakó és a társasház között jogvitát, amelyek rosszabb esetben akár költséges pereskedésig is fajulhatnak.

A második leggyakoribb eset a különböző szerződésszegésekből adódó vita (18 százalék), míg a harmadik helyen az ingatlanokkal kapcsolatos sérelmek, valamint a munkahelyi összetűzések álltak 9-9 százalékkal. Jelentős még a gépjárműveket érintő esetek száma (8 százalék), továbbá a büntető- és szabálysértési ügyek aránya (5 százalék).

A Generali ezer fős mintán mérte fel azt, hogy a lakosság milyen arányban vett igénybe jogi segítséget, és az derült ki, hogy 51 százalékuknak volt már szükségük ügyvédre. A legtöbben (43 százalékuk) szerződés, azon belül is főként adásvételi szerződés elkészítéséhez igényelték ügyvéd közreműködését.

A megkérdezettek harmada öröklési ügyben, míg több mint negyede válás, illetve gyermekelhelyezés miatt kért jogi segítséget. A felmérésben résztvevők mintegy ötöde fordult munkajogi problémával ügyvédhez.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 15.

AI fronton is élesedik a verseny az EU és az USA között

Helyi nyelveket beszélő, mesterséges intelligencia alapú chatbotok fejlesztésén dolgozik az Európai Unió, nehogy az amerikai technológia és az amerikai vállalatok felzabálják a kontinens piacát és kultúráját – írja az Euronews.

2024. április 12.

Európai parlamenti állásfoglalás: az abortuszhoz való jog alapvető jog

Az abortuszhoz való jog alapvető jog, az európai uniós tagállamoknak teljes mértékben büntethetetlenné kell tenniük a művi terhességmegszakítást, az abortuszt ellenző csoportok és szervezetek uniós finanszírozását meg kell szüntetni – jelentették ki az Európai Parlament képviselői Brüsszelben, az EP plenáris ülésén csütörtökön elfogadott állásfoglalásban.