Jogviták a közszolgálatban: változások jövőre


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Alapvetően módosítja a közszolgálati jogviszonyt érintő perekre vonatkozó szabályozást a 2018
január 1-jén hatályba lépő közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (Kp.) – hívta fel a figyelmet közleményében a Fővárosi Törvényszék.


Alapvető változás, hogy a közszolgálati jogviszonyból (állami tisztviselők, hivatásos állományúak,
közszolgálati tisztviselők) származó jogviták ezentúl közigazgatási pernek minősülnek majd, és
elbírálásukra a közigazgatási perrendtartás szabályai lesznek irányadóak.

A keresetlevelet változatlanul a közigazgatási és munkaügyi bírósághoz kell benyújtani, ide nem
értve azon esetköröket, amelyekben a peres eljárás tárgya a Kormánytisztviselői Döntőbizottság
határozatának jogszerűsége. Utóbbi esetekben az eljárást az ellenérdekű féllel szemben kell
megindítani és a keresetlevelet a Kormánytisztviselői Döntőbizottsághoz kell benyújtani. Ha a
munkavégzés helye Budapest, a jogvita elbírálására továbbra is a Fővárosi Közigazgatási és
Munkaügyi Bíróság illetékes. A természetes személy felperes ezen felül a közszolgálati
jogviszonnyal kapcsolatos pert a lakóhelye szerint illetékes bíróság előtt is megindíthatja.

Fontos változás, hogy a közszolgálati perekben a jövőben a Fővárosi Törvényszék az ország
valamennyi közigazgatási és munkaügyi bírósága által hozott határozata tekintetében fellebbviteli
bíróságként jár el. További újdonság, hogy csak konkrét jogszabálysértésre hivatkozással lehet
fellebbezni és a fellebbezésben a konkrét jogszabálysértés ténye mellett a megsértett
jogszabályhelyet is meg kell jelölni.

 

Továbbra sem lesz kötelező a jogi képviselet az elsőfokú eljárásban, ugyanakkor a Fővárosi
Törvényszék előtt folyó másodfokú eljárásokban az új szabályozás már megköveteli a jogi
képviselő igénybevételét.

A tárgyi költségfeljegyzési jogra és a munkavállalói költségkedvezményre vonatkozó szabályok
változatlanul alkalmazandóak lesznek a közszolgálati jogviszonyokat érintő perekben is.

Az új szabályozás ugyan mellőzi a munkaügyi perekre jellemző kötelező egyeztetés intézményét, a
feleknek azonban továbbra is megmarad a lehetősége arra, hogy jogvitájukat bíróság által
jóváhagyott egyezség, vagy akár bírósági közvetítői eljárás keretében rendezzék.

Az új törvény a „fegyveregyenlőség elvének” érvényesülése érdekében speciális szabályt állapít meg
a munkáltatónak minősülő közigazgatási szerv terhére a bizonyítási kötelezettség tekintetében. A
közszolgálati jogviszonnyal kapcsolatos perben a közigazgatási szerv köteles bizonyítani az igény
elbírálásához szükséges általános hatályú rendelkezések, utasítások és a jogvita eldöntéséhez
szükséges, a közigazgatási szerv működési körében keletkezett iratok tartalmát, az igényelt
juttatással összefüggő, vitatott számítások helyességét, továbbá a bérvita esetén a juttatás
megfizetését.

Az új szabályokat először a 2018. január 1-jén vagy azt követően előterjesztett keresetlevél alapján
indult eljárásokban kell alkalmazni.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.