Jön az új adatvédelmi rendelet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kevesebb mint egy év múlva, 2018. május 25-től alkalmazhatóvá válik az EU 2016/679 számú adatvédelemmel foglalkozó rendelete, amely egységesíti a terület szabályozását az EU-ban.


A rendelet alapelvi szinter emelte az elszámoltathatóság elvét, amely azt jelenti, hogy az adatkezelőknek az adatkezelés megtervezésétől a kezelt személyes adatok törléséig bármikor képesnek kell lenniük arra, hogy bizonyítsák az adatvédelmi elvárásoknak való megfelelést.

Az adatkezelőknek az adatkezelés jellegére, körülményeire és céljaira tekintetttel, illetve az adatkezeléssel érintettek magánszférájával kapcsolatos kockázatok figyelebevételével megfelelő technikai és szervezési intézkedéseket kell eszközölniük, annak biztosítására és bizonyítására, hogy a személyes adatokat a Rendelettel összhangbaqn kezelik. 

Ezeket az intézkedéseket az adatkezelőknekrendszeresen felül kell vizsgálniuk és szükség esetén naprakésszé tenniük. 

Az elszámoltathatóság elve azt jelenti, hogy az adatkezelőknek szervezeti kultúrájukat és valamennyi tevékenységüket az adatvédelmi elvárásokra tekintettel kell kialakítaniuk, végezniük.

Az új adatvédelmi szabályozás nagyobb figyelmet fordít az adatbiztonságra is.

A NAIH felhívta az adatkezelők figyelmét, hogy az elszámoltathatóság elvét szem előtt tartva tekintsék át folyamatban lévő és tervezett adatkezelésüket és azokat hozzák összhangba az új szabályozással. 

(naih.hu)

[htmlbox eu_jog_alkalmazasa]


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.