Kamara: több csoportot is kedvezően érint az új közjegyzői díjszabás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A nagycsaládosokat, a lakásvásárlókat, az időseket és a fiatalokat is kedvezően érinti a július elsején hatályba lépő új közjegyzői díjrendelet, egyes eljárásokért a szokásos közjegyzői munkadíj felét vagy harminc százalékát kell megfizetni – közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara szerdán.

A közleményben a legfontosabb változásként említik, hogy a közjegyzői okirat szokásos munkadíjának mindössze 30 százalékát kell megfizetniük azoknak, akik július 1-jét követően lakáscélú jelzáloghitelhez a bank által megkövetelt, egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozatot tesznek. A kedvezmény érvényesítéséhez a közjegyző rendelkezésére kell bocsátani az okirat írásbeli tervezetét szerkeszthető formában – ezt tipikusan a hitelintézet készíti -, és fontos, hogy a közjegyzőnek ne kelljen benne érdemi tartalmi változtatást végeznie.

A közjegyzői díj még alacsonyabb lehet, ha a hitelintézet minél rövidebbre fogja a kötelezettségvállaló nyilatkozat tervezetének szövegét, ha elektronikusan is elfogadja a közjegyzői okirat hiteles kiadmányát, valamint ha az okiratot a közjegyző irodájában írják alá. Ha például a lakáshitel-szerződéshez kapcsolódó okirat a közjegyző irodájában készül el, annak díja húszezer forinttal kedvezőbb lesz – ismertették.

Kiemelték, a júliustól hatályos rendelet szerint továbbra is az új lakások építéséhez és vásárlásához igénybe vehető, államilag támogatott lakáscélú hiteleknél – például a családi otthonteremtési kedvezményhez kapcsolódó lakáshitel esetén – lesz a legkedvezőbb a közjegyző díja, amely ebben az esetben a szokásos díj harminc százalékát sem éri el.

A nyugdíjkorhatárt betöltőknek a közjegyzői munkadíj háromnegyedét kell fizetniük a tartási, életjáradéki vagy öröklési szerződéseik közjegyzői okiratba foglalásáért. A díjat pedig a felére kell csökkenteni, ha az okirat írásra vagy olvasásra képtelen embernek készül, valamint ha a közjegyző kórházban fekvő betegnek készít végintézkedést vagy meghatalmazást.

A nagycsaládosoknak – amennyiben közjegyzővel készíttetik az ingatlan-adásvételi szerződést – a szokásos munkadíj háromnegyedét, az első lakásukat vásárló 35 év alatti fiataloknak pedig – ha a lakás értéke nem haladja meg az illetéktörvény szerinti értéket – a szerződés elkészítéséért járó munkadíj felét kell kifizetniük – ismertették.

Emlékeztettek ugyanakkor arra, hogy a közjegyzői munkadíj mértéke – ha az eljárás ügyértéke megállapítható – 200 millió forintig valamennyi ügyértéksávban szerződések esetén 4500 forinttal, nem peres eljárások esetén pedig 2250 forinttal emelkedik. Ha az ügyérték nem állapítható meg, a munkadíjat órabérben kell számítani: az egy óráért felszámítandó munkadíj 5500 forintra nő.

A július elsejétől hatályos új jogszabály az 1991-ben született rendeletet váltja fel. Az új rendelet egységes keretbe foglalja a közjegyzői díjak kiszabásának módját és mértékét – olvasható a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek