Kambodzsa nemzeti kriptovalutát fejleszt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az országgal szemben bevezetésre kerülő szankciók megkerülésére is alkalmas lehet az Entapay, amelyet a venezuelai Petro-t alapul véve fejlesztenek Kambodzsában.


Venezuela példáját alapul véve Kambodzsa is elkezdett foglalkozni egy nemzeti kriptovaluta bevezetésével.

A kriptovaluta neve Entapay lesz, a technológia pedig blockchain alapokon fog működni. a tervek szerint.

A kormány által kiadott sajtóközlemény szerint a titkosított kriptovaluta megfelelő megoldás a jelenleg legelterjedtebb online digitális fizetési mód felváltására.

A kambodzsaikaknak az is felkeltette a figyelmét, hogy a venezuelaiak a kriptovalutával ki tudták kerülni a nyugati világ által alkalmazott szankciókat.

Venezuela a saját olajkitermelésére és természeti erőforrásainak értékesítésére kezdte el kifejleszteni a Petro elnevezésű kriptopénzt, amelyet Maduro elnök tavaly decemberben azt követően hozott nyilvánosságra, hogy a hivatalos fizetőeszköz a bolivár látványosan inflálódni kezdett.

Az elnök kritikusai szerint a fejlesztést az USA által bevezetett szankciók kijátszása érdekében, illetve az élelmiszerhiány és a hiperinfláció felszámolására vezették be.

Venezuela a saját kriptovaluta kifejlesztésével olyan országokhoz csatlakozott, mint Oroszország, Irán, vagy Észak-Korea, amelyek szintén saját digitális pénzt vezettek be. A kritikusok szerint ezt csak azért tették, mert ezzel a pénzügyeiket kivonhatják a központi ellenőrzés, elsősorban pedig az USA ellenőrzése alól.

A szakértők arra figyelmeztettek, hogy egy a kriptovaluta anonimitást tesz lehetővé, illetve, ha nem lehet hivatalos fizetőeszközre váltani, akkor alkalmas lehet a gazdasági szankciók kijátszására is, amelyeket elsősorban jogszabályok, illetve pénzügyi műveleteken keresztül hajtanak végre.

A kriptovaluta tranzakciókat blockchain technológiával tartják nyilván, amelyet egymástól független számítógépek kezelnek, nem pedig központi bankok. Ezzel lehetővé válnak a szinte felügyelet nélküli, határokon átnyúló adásvételek.

A kambodzsai vezetés valószínűleg azért dönthetett a saját kriptopénz kifejlesztése mellett, mert a kormánynak az ellenzékkel, a médiával és az aktivistákkal szembeni fellépése miatt nemzetközi szankciók bevezetése várható.

Az amerikai kormány bejelentette, hogy a politikai helyzet miatt átmenetileg felfüggeszti az országban folytatott segély- és katonai programjait.

A másik oka a kriptovaluták bevezetésének a nemzetgazdaságok növekedésének felgyorsítása. A múlt héten például a Marshall-szigeteken jelentették be először a világon, hogy a kriptovalutát, az amerikai dollárral egyenértékű, törvényes fizetőeszközként fogadják el.

(telegraph.co.uk)

[htmlbox Jogászvilág_hírlevél]

Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Digitális állampolgárság előregisztráció

Az Economx értesülései szerint egy, a napokban benyújtott törvénymódosítás már bevezetné a digitális állampolgárságunkra való előzetes regisztráció lehetőségét. Így egy mobiltelefon segítségével, vizuális kód felmutatásával képesek lennénk hitelt érdemlően igazolni személyazonosító adatainkat.