Kedden tárgyalja a civiltörvényt az AB


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Alkotmánybíróság (AB) keddi teljes ülésén kezdi tárgyalni az úgynevezett civiltörvényt – derül ki a testület honlapján közzétett napirendből.


A külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényt tavaly júniusban fogadta el az Országgyűlés.

A törvény hatálya alá tartozó egyesületek és alapítványok kötelesek bejelenteni a bíróságon, ha a kapott tárgyévi támogatások összege eléri 7,2 millió forintot. Az érintett szervezeteknek fel kell tüntetniük a honlapjukon, valamint az általuk kiadott – a médiatörvény szerinti – sajtótermékekben és egyéb kiadványokban, hogy külföldről támogatott szervezetnek minősülnek.

A jogszabály nem vonatkozik többek között a sporttörvény hatálya alá tartozó egyesületekre, valamint a vallási tevékenységet végző és a nemzetiségi szervezetekre.

A fideszes előterjesztők indoklása szerint a civil szervezetek és alapítványok az általuk ellátott tevékenységek, illetve az alapítóik által kitűzött célok megvalósításán keresztül a demokratikus ellenőrzésben és közvélemény-formálásban fontos szerephez jutnak. Ezért alapvető közérdek fűződik ahhoz, hogy a társadalom számára egyértelmű legyen, milyen érdekeket képviselnek ezek a szervezetek. Figyelemmel kell lenni továbbá azokra a kihívásokra, amelyeket a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásával összefüggésben az átláthatatlan eredetű pénzmozgások jelentenek.

Több alkotmánybírósági indítvány született a törvény miatt, ezek közül az ellenzéki országgyűlési képviselők által jegyzett indítványt kezdi tárgyalni az Ab január 16-án, kedden. A júliusban benyújtott indítványhoz az összesen 199 honatya egynegyedének támogatását az LMP, a Jobbik és az MSZP képviselői, továbbá függetlenek biztosították.

[htmlbox valasztojogi_komm]

 

Az indítvány a törvénnyel kapcsolatos alkotmányossági kifogásait többek között a jogbiztonság és az egyenlő bánásmód sérelmére, továbbá az aránytalan jogkorlátozásra alapítja.

Az indítvány szerint sérti a jogbiztonságot, hogy a törvény szövege nem egyértelmű például abban a vonatkozásban, hogy egy magyar személy külföldi bankszámláról, vagy egy külföldi magyar bankszámláról történő utalása külföldinek számít-e a törvény alkalmazásakor.

Az indítvány szerint hátrányos megkülönböztetést valósít meg a törvény azzal, hogy egyes hasonló szervezeteket nem terhelnek a rendelkezései. Továbbá aránytalan jogkorlátozást valósít meg a törvény a jó hírnév és a véleménynyilvánítás szabadságának sérelmével.

Miután több indítvány is érkezett a törvény ügyében, többek között civil szervezetektől is, a jövő keddi alkotmánybírósági ülésen még nem várható érdemi döntés.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.