Két embert ítéltek el a gondatlan állványbontás miatt meghalt férfi ügyében


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Két vádlottat felfüggesztett fogházbüntetésre ítélt a bíróság, amiért gondatlanul jártak el egy állvány bontásánál Budapesten, és emiatt egy munkás meghalt – közölte a fővárosi főügyész.

Ibolya Tibor közleményében azt írta, hogy a 37 és 38 éves férfi díszletet bontott a XV. kerületi filmstúdió egyik műtermében 2016. augusztus 25-én, amikor egy állványzat összeomlott és egy munkás meghalt.

A halálos balesetet az okozta, hogy a 37 éves – építőipari céget irányító – férfi nem készíttetett bontási tervet, továbbá „eltűrte”, hogy 38 éves, szakképzettség nélküli alkalmazottja nem megfelelő munkamódszert válasszon – írta a főügyész.

Hozzátette: a budapesti IV. és XV. kerületi ügyészség a két férfival szemben halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt nyújtott be vádiratot a budapesti IV. és XV. kerületi bíróságra.

A vádlottak az előkészítő ülésen beismerve a bűncselekmény elkövetését, lemondtak tárgyaláshoz való jogukról; a bíróság ezt elfogadva hozta meg ítéletét. A vádlottakat, az enyhítő körülmények nagy számára figyelemmel 1 év 6 hónap fogházbüntetésre ítélte, a szabadságvesztések végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette, az ítélet jogerős.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 15.

Hová lehet fordulni, ha a szolgáltató korlátozza vagy törli a közösségi profilt?

Az online platformok használatakor – ideértve a közösségi és tartalommegosztó oldalakat – a felhasználók gyakran szembesülnek egy-egy bejegyzésük, hozzászólásuk törlésével, de akár a profiljuk korlátozásával is anélkül, hogy az érintett szolgáltató a döntését indokolta volna. Augusztus óta ilyen esetben egy peren kívüli vitarendezésre létrehozott, szakmailag független testülethez, az Online Platform Vitarendező Tanácshoz (OPVT) lehet fordulni.

2024. október 15.

„Halaszthatatlan a bírák és az igazságügyi alkalmazottak bérének rendezése!”

A címben szereplő állásfoglalásukat alátámasztó adatokat és tényeket mutattak be a Fővárosi Törvényszék vezetői azon a háttérbeszélgetésen, amelyet 2024. október 14-én tartottak Budapesten. A rendezvényen a bíróságok működését napjainkban leginkább érintő kérdésekről beszéltek a megszólalók: röviden ismertették az ítélkező tevékenységet alapvetően befolyásoló jogszabályváltozásokat, majd szó esett az igazságügyi alkalmazottak nagyarányú elvándorlásának okairól és következményeiről.