Két évre ítélték gyújtogatásért


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bosszúból több száz szalma- és szénabálát gyújtott fel egy férfi augusztusban, a Ceglédi Járásbíróság gyorsított eljárásban 2 év börtönbüntetésre ítélte csütörtökön; a döntés nem jogerős – közölte a Budapest Környéki Törvényszék.

A közlemény szerint a vádlott lovászként dolgozott egy cégnél, amelynek a telephelyén lakott. Miután főnökével többször szóváltásba keveredett a munkájával kapcsolatban, a férfi egy augusztus eleji hajnalon szándékosan meggyújtott néhány olyan széna- és szalmabálát, amely a cég telephelyének közelében állt. A vádlott lefeküdt aludni, közben a tűz továbbterjedt, és a lángoknak 360 szalmabála és 600 szénabála vált martalékává. Ezzel a férfi 8,6 millió forint kárt okozott a sértettnek.

A férfit augusztus második felében tartóztatták le. A Ceglédi Járásbíróság jelentős kárt okozó rongálás miatt csütörtökön 2 év börtönbüntetésre ítélte. A védő enyhítésért fellebbezett, így az ítélet nem jogerős.

A bíró a bűnismétlés, valamint a szökés, elrejtőzés veszélye miatt fenntartotta a vádlott letartóztatását.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. január 8.

Elítélték a gyújtogatót

Tíz év fegyházra ítélte a Kaposvári Törvényszék szerdán, nem jogerősen, azt a hajléktalant, aki alvó haragosaira gyújtotta alkalmi szállásukat tavaly a somogyi megyeszékhelyen – közölte a bíróság sajtóosztálya.
2020. január 15.

Emberöléssel gyanúsítják a monori gyújtogatót

Különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítja a Pest Megyei Főügyészség azt férfit, aki rágyújtott két ismerősére egy lakókocsit Monoron.