Két fosztogató – egy előzetesben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Előzetes letartóztatás és lakhelyelhagyási tilalom az ítélet a kifosztás gyanúja miatt – közölte a Fővárosi Törvényszék.


A Budai Központi Kerületi Bíróság 2017. január 23-án kifosztás bűntette és más bűncselekmények
gyanúja miatt kényszerintézkedést rendelt el azzal a két  férfival szemben, akik több alkalommal
vendégeket fosztottak ki egy budapesti szórakozóhelyen. Az egyik gyanúsított egy hónapra előzetes
letartóztatásba került, a másikkal szemben lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a bíróság.

A megalapozott gyanú szerint O. Sándor és S. Tamás egymás cselekményéről tudva lerészegítették,
majd – miután észlelték a sértettek bódult állapotát – eltulajdonították az alvó, öntudatlan állapotban
lévő személyek különböző értéktárgyait, készpénzét. A gyanúsítottak cselekménye bizonyítottság
esetén a kifosztás bűntettének megállapítására alkalmas. Emellett S. Tamással szemben prostitúció
elősegítésének gyanúja is fennáll.

Az  ügyészség  a  gyanúsítottak  előzetes  letartóztatását,  a  gyanúsítottak  védői  enyhébb
kényszerintézkedés alkalmazását  indítványozták. A bíróság az ügyészi indítványt részben találta megalapozottnak.A bűncselekmény megalapozott  gyanúját  a tanúvallomások, a gyanúsítottak részleges  beismerő vallomásai támasztják alá. 

 

A  bíróság  a  végzés  indokolásában  hangsúlyozta:  a  gyanúsítottak  bejelentett  munkahellyel,
rendszeres, megélhetést  biztosító igazolható jövedelemmel  nem rendelkeznek és a terhükre rótt
bűncselekmények sorozatos és üzletszerű jellegűek, ezért megalapozottan tartani lehet attól, hogy a
gyanúsítottak  kényszerintézkedés  alkalmazása  nélkül  újabb  szabadságvesztéssel  büntetendő
bűncselekményt követnének el.

A bíróság a rendelkezésre álló adatokból arra a következtetésre jutott, hogy O. Sándor személyi
szabadságának teljes elvonására  nincs szükség,  a  lakhelyelhagyási tilalom alkalmazására azonban
igen, mert ez visszatarthatja attól, hogy újabb bűncselekményt kövessen el egy kényszerintézkedés
hatálya alatt. 

S. Tamás  tekintetében a bíróság a  cselekvőségét  és  a személyében rejlő veszélyt  ítélte  olyan
súlyúnak, amely a tanúk és a további sértettek befolyásolását megalapozottan feltételezhetővé teszi.
Emiatt  a terhelt  teljes  izolálása a nyomozás  fontos érdeke az  eljárás  jelen szakaszában. Vele
szemben a bíróság nem látott lehetőséget az előzetes letartóztatás mellőzésére, mivel az a bizonyítás
megnehezítésének  veszélye  miatt  és  a  bűnismétlés  veszélyének  kiterjedtebb  jellege  miatt  is
szükséges. A végzés nem jogerős.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.