Kétszázezer forintra büntette a bíróság a volt barátja új párját megverő thai-boxos nőt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A sértettnek a bántalmazás miatt nyolc napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek.

A vádlott párkapcsolata 2019 nyarán véget ért, a nő azonban a szakításba nem tudott beletörődni, abba pedig végképp nem, hogy a férfinek új kapcsolata van. Az évek óta thai-boxoló vádlott 2019. augusztus 7-én délelőtt Tatabányán, a bánhidai körforgalomnál autózott, amikor meglátta, hogy volt barátja házánál parkol az új barátnő – a későbbi sértett – autója. A vádlott dühös lett, megvárta, amíg a sértett lejött a lakásból és gyalog elindult, majd követni kezdte. A nő a sértettet utolérte és legalább öt alkalommal ököllel megütötte a fejét.

A sértettnek a bántalmazás miatt nyolc napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek, de a támadott testtájék (orr – szemtájék) és az erőbehatás mértékének figyelembe vételével a bántalmazás komolyabb sérülés okozására is alkalmas volt.

A vádlottat testi sértés bűntettének kísérlete miatt a Tatabányai Járásbíróság 2019. szeptember 6-án megtartott bíróság elé állítás keretében 200.000.- forint pénzbüntetésre ítélte és kötelezte 65.000.- forint bűnügyi költség megfizetésére. Az ítélet jogerős.

(birosag.hu)


Kapcsolódó cikkek

2019. szeptember 4.

Pénzbüntetésre ítélték a verekedő focistát

A Nyíregyházi Járásbíróság 2019. szeptember 3-án gyorsított eljárásban garázdaság bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt pénzbüntetésre ítélte E.Z. vádlottat.