Kevesen tartják be a munkaügyi szabályokat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Munkaügyi szabálytalanságot találtak a vizsgált 1042 munkáltató 81 százalékánál, az ellenőrzött csaknem négyezer munkavállalónak pedig 69 százalékánál az áprilisi akcióellenőrzésen, a legtöbb probléma az építőipart érintette és jellemzően a fekete foglalkoztatásból adódott – ismertette jelentésében a Pénzügyminisztérium munkaügyi főosztálya a tárca honlapján.


Elsősorban azt vizsgálták, hogy megvalósult-e a 2018. január 1-jén életbe lépett minimálbér és garantált bérminimum emelése, illetve áttekintették a foglalkoztatási jogviszonyok rendezettségét és a munkaidőre, pihenőidőre vonatkozó jogszabályok megtartását.

A minimálbérre és garantált bérminimumra vonatkozó szabályok megszegése 42 munkavállalót érintett, azaz a jelentés szerint ez a típusú szabálytalanság továbbra sem jellemző. Ugyanakkor megjegyezték, hogy a legtöbb probléma a határidőben történő bérfizetés elmaradásából adódott, ami 409 munkavállalóra terjedt ki. Az ágazatokat tekintve ezek a problémák főként a feldolgozóipar területén fordultak elő. 

A fekete foglalkoztatás a vizsgált dolgozók 16 százalékát érintette, az építőiparban ellenőrzött munkavállalóknak azonban az 53 százalékát, a mezőgazdaságban dolgozóknak pedig a 42 százalékát.

Az elmúlt évek tapasztalatainak megfelelően kiemelkedő volt a nyilvántartási kötelezettség megszegése (hiányos, hamis nyilvántartás, illetve nyilvántartás hiánya) is, az intézkedések 35 százalékát ezek a jogsértések indokolták, amelyekkel a leggyakrabban a feldolgozóipari cégeknél találkoztak az ellenőrök. 

A munkaidőre vonatkozó szabályok be nem tartásából adódott az intézkedések 20 százaléka, ezen belül az ellenőrök legtöbbször a munkaidő-beosztással és a munkaidőkerettel kapcsolatos rendelkezések megszegése miatt találtak problémákat. A munkaidővel összefüggő szabálytalanságok 66 százaléka a vendéglátásban és a kereskedelemben fordult elő, az ilyen jogsértéssel érintett munkavállalók 67 százaléka ebben a két ágazatban dolgozott, ami a jelentés szerint egybevág az elmúlt évek tapasztalataival.

A közlemény szerint az ellenőrzések 26 százaléka az építőipar, illetve a kereskedelem (például ruházati bolt, ékszerbolt, ital nagykereskedés, papír-írószer, textilkereskedés) területére terjedt ki, ezt követte 21 százalékkal a vagyonvédelem, 18 százalékkal pedig a vendéglátás. 

[htmlbox mt_kommentar]

A gazdasági válság miatt bevezetett, a kis- és középvállalkozások támogatását célzó enyhébb szankciók már nem feltétlenül tartják vissza a jogsértésektől a munkáltatókat. Ezért 2018-tól kezdve már első alkalommal is munkaügyi bírságot von maga után még a minimális foglalkoztatási szabály megszegése is, például a bejelentés elmulasztása – olvasható a minisztérium munkaügyi főosztályának jelentésében.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 14.

A Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz továbbra is eredményes, derül ki a Bizottság harmadik éves jelentéséből

A Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz (RRF) – amely az EU helyreállítási alapjának, a NextGenerationEU-nak a központi eleme – továbbra is eredményesen működik. Gyorsul a végrehajtása, és folyamatos reformokat és beruházásokat ösztönöz a tagállamokban. A Bizottság ma fogadta el a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközről szóló harmadik éves jelentést, melyből kiviláglik, hogy a Bizottság az eljárások egyszerűsítése révén támogatja a tagállamokat terveik teljes körű és időben történő végrehajtásában, és tovább javította mind az átláthatóságot, mind az EU pénzügyi érdekeinek védelmét szolgáló mechanizmusokat.

2024. október 11.

Az amerikai állam feldarabolná a Google-t

A Google „monopolhelyzetére” hivatkozva az amerikai igazságügyi minisztérium a keresőóriás egyes részeinek feldarabolását akarja elérni. A cél az, hogy eladják azokat az üzletrészeket, amelyek segítettek fenntartani a cég „illegális monopóliumát” az online keresések terén – írja az Euronews.