Kilenc évet kapott a gólyatábori erőszakoló


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Másodfokon súlyosbították az első fokú ítéletet, ám ez még nem jogerős.


Kilenc év börtönre súlyosbította a Kaposvári Törvényszék hétfőn, nem jogerősen annak a 39 éves budapesti férfinak a büntetését, aki tavaly augusztusban az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) fonyódligeti gólyatáborában megerőszakolt egy lányt – tájékoztatta a törvényszék szóvivője az MTI-t.

Vadócz Attila közölte: az ügyben azért nem született jogerős ítélet, mert másodfokon a Kaposvári Törvényszék az első fokon eljáró Fonyódi Járásbíróság korábbi, hét és fél év börtönt kiszabó döntéséhez képest K. Sándor Szilárdot nemcsak szexuális erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek, hanem – a sértetti képviselő indítványára – személyes adattal visszaélés vétségében is.

A Kaposvári Törvényszék az új tényállás figyelembevételével halmazati büntetésként kilenc év börtönre ítélte a vádlottat. A szexuális bűncselekményre kiszabható büntetés legfeljebb nyolc év lett volna.

A múlt év szeptembere óta előzetes letartóztatásban lévő vádlott fotósként dolgozott a gólyatáborban, ahol a vád szerint augusztus 30-án kora hajnalban megtámadta, fojtogatta, ököllel verte, megöléssel fenyegette és megerőszakolta a budapesti elsőéves hallgatót. A történtekről fotókat is készített, ezekkel akarta zsarolni áldozatát.

Az ügy elsőfokú tárgyalása áprilisban kezdődött, amelynek során két tárgyalási napon kilenc tanút és egy igazságügyi szakértőt hallgatott meg a Fonyódi Járásbíróság. Mivel a júniusban meghozott ítélet ellen az ügyész súlyosbításért, a vádlott védője enyhítésért fellebbezett, a per a Kaposvári Törvényszéken – a sértett jogaira tekintettel ezúttal is zárt ajtók mögött – folytatódott. 

HMJ – Hatályos Magyar Jogszabályok három nyelven

Több mint 350 jogszabály, több mint 120 Legfelsőbb Bírósági határozat rendelkező része, a kettős adóztatásról szóló egyezmények jelentős része, több mint 100 Legfelsőbb Bírósági állásfoglalást, több mint 120 Versenytanácsi határozat három nyelven. Az új Jogtáron online módon is elérhető.

Bővebb információ és konstrukciók >>

Az ügyben jogerős ítéletet a Pécsi Ítélőtábla hoz majd.

A Somogyi Hírlap online kiadása 2014. augusztus 31-én írta meg, hogy megerőszakoltak egy lányt a fonyódligeti gólyatáborban. A történtekről egy olvasó számolt be a megyei lapnak. A Kaposvári Járásbíróság szeptember 1-jén elrendelte a szexuális erőszakkal gyanúsított 38 éves budapesti férfi előzetes letartóztatását.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.