Kónya Istvánt újra a Kúria elnökhelyettesévé nevezték ki


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Átvette újabb hat évre szóló megbízatását dr. Kónya István, a Kúria elnökhelyettese. Az oklevelet dr. Áder János Magyarország köztársasági elnöke nyújtotta át a Sándor Palotában.

A Kúria elnökhelyettese a törvényi szabályozás értelmében a Kúria elnökét teljes jogkörrel helyettesíti, és több egyéb hatáskörébe utalt igazgatási feladatot is ellát.

Dr. Kónya István 1954. február 20-án született Budapesten. Jogi egyetemi diplomáját 1979-ben szerezte az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán “cum laude” minősítéssel. 1981-ben tett bírói – ügyészi szakvizsát. Ugyanettől az évtől a Szegedi Katonai Bíróság ítélőbírója.

Legfelsőbb bírósági bíróvá 1991-ben nevezték ki. 2002-től a Büntető Kollégium vezetője. Kúria elnökhelyettesi kinevezését 2012. augusztus 1-én vehette át. Több bizottságnak, munkabizottságnak, jogi tátsaságnak és egyesületnek tagja. Részt vesz jogász hallgatók képzésében, szakvizsga bizottsági elnök, számos tanulmány, könyv, publikáció szerzője. Kiemelkedő érdemeket szerzett több büntetőjogi törvény kodifikációja során, részt vett a többi között az új büntetőeljárási kódex megalkotásában. Dr. Kónya István a Büntető Kollégium szóvivői tisztségét is ellátja.

Előző elnökhelyettesi mandátuma ebben az évben járt le. A Kúria Teljes Ülése július 2-án kimagasló többséggel támogatta dr. Kónya István pályázatát.

(lb.hu)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 27.

Kik is azok a „deinfluenszerek” és milyen szabályok vonatkoznak rájuk?

Míg az influenszer fogalma mára széles körben elterjedt, a deinfluenszer egy kevésbé bevett kifejezés: ezek a véleményvezérek jellemzően a túlfogyasztás káros hatásaira, valamint az influenszer-marketing ellentmondásaira hívják fel a figyelmet. Ebből adódóan, ahogy az influenszerek, úgy a deinfluenszerek tevékenysége is jelentős versenyjogi és fogyasztóvédelmi kockázatokkal járhat, amelyekről Bakos Rebeka és Marosi Zoltán, a DLA Piper Hungary versenyjogi csoportjának szakértői készítettek összefoglalót.

2023. szeptember 26.

Húsz évi pereskedés után került vissza két értékes műtárgy egy zsidó vállalkozó leszármazottjához Horvátországban

Húsz évi pereskedés után került vissza egy 18. és egy 19. századi francia festő egy-egy értékes műve Andrew Reichsman Egyesült Államokban élő filmproducerhez, akinek zsidó felmenőit 1941-ben az usztasák vezette Független Horvát Állam (NDH) deportálta, vagyonukat pedig elkobozta – írta a Jutarnji List című horvát napilap hétfőn.