Korrupt adóellenőrt tartóztattak le


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség; a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyik adóellenőrét és társát le is tartóztatták – közölte Keresztes Imre főügyész.

A közlemény szerint az adóellenőr és társai abban állapodtak meg, hogy adóhatósági vizsgálat alá eső gazdasági társaságok vezetőitől pénzt kérnek adóigazgatási eljárások jogellenes befolyásolásáért. Annak érdekében, hogy a cégvezetőket ne marasztalják el, a megállapított adóhiány, illetve a várhatóan ugyanakkora összegű – legtöbbször milliós nagyságrendű – bírság felét kérték el a vállalkozóktól.

A Központi Nyomozó Főügyészség az együttműködő szervekkel ezen a héten tizenkét helyszínen tartott kutatást, gyanúsítottként tizenegy embert hallgatott ki, akik közül hárman tettek beismerő vallomást.

Az adóellenőr, valamint egy társa letartóztatását elrendelték, az egyik gyanúsított tudomásul vette a döntést, míg a másik megfellebbezte azt, és az ügyész is fellebbezést jelentett be annak megállapítása érdekében, hogy a bűnismétlés lehetősége is fennáll a szökés és elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélye mellett.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Szembement a gyámhatóság a bíróság ítéletével: újabb diszkriminatív örökbefogadási elutasítás

A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.

2024. október 4.

Elstartolt a Lawyer for a Day és az Advisor for a Day

Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.