Körúti robbantás: szemtanúkat hallgattak meg


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szemtanúkat hallgatott meg a másfél évvel ezelőtt két rendőrnek életveszélyes sérüléseket okozó Teréz körúti robbantás büntetőperében a Fővárosi Törvényszék szerdán.


Az öt meghallgatott szemtanú közül csak egy azonosította be egyértelműen a vádlottat, de ő sem a robbantás helyszínén látta.

Egy fiatal nő a tárgyaláson határozottan megismerte és azonosította a vádlottat. Elmondta, hogy a VIII. kerületben az „utcán dolgozik, férfiakat szokott leszólítani”, ezért is szokta alaposan megfigyelni és megjegyezni az arra járók arcát. A tanú a vádlottat a késő esti órákban, a robbantás után nem sokkal látta az Illés utcában.

At mondta, rögtön feltűnt neki, hogy a fiatalember a kora őszi időjáráshoz képest „túlöltözött” volt, kapucni lógott az arcába, tartása pedig furcsa, merev volt. Először megfordult a nő fejében, hogy megszólítja, de aztán úgy gondolta, hogy „dilis”, ijesztő, félelmetes az arca, a tekintete, ezért nem lépett vele kapcsolatba.

Egy berettyóújfalui férfi tanúként elmondta, hogy a fővárosba szokott járni, ilyenkor az utcán él, és miután „tudja, mi a szegénység, nélkülözés”, volt már, hogy „más holmijához nyúlt”. A bűncselekmény estéjén csak az érdekelte, hogy nem volt enni-innivalója. Éppen a bombát tartalmazó, a Teréz körút 2-4. szám alatti kapualjban heverő táskát nézte ki magának, de egy „isteni érzés” megmentette, és mégsem vette magához. Azt is mondta, látott egy másik férfit a közelben, és felmerült benne, hogy az övé a csomag. A szemtanú bírói kérdésre először beazonosította a vádlottak padján ülő fiatalembert, mint akit a helyszínen is látott, ám utána kiderült, hogy a nyomozás során még egy másik férfi fényképét azonosította egyértelműen elkövetőként. 

Egy alkalmi segédmunkákból élő férfi arról beszélt, hogy a robbantás előtt egy héttel találkozott és szóváltásba is keveredett a vádlottal a Gubacsi hídnál, amikor egy hajléktalan ismerősének hulladék húst vitt, ám a tárgyaláson már ő is bizonytalanul azonosította a vádlottat.

[htmlbox Változásfigyeltetés]

 

Egy férfi a tanúvallomásában elmondta, hogy a robbanástól pár méterre haladt el autójával. Nyomban kiszállt és próbált segíteni a sértetteknek. A nagy por és füst miatt alig látott, ezért nem tud azonosítani senkit, aki gyanús lett volna. A büntetés-végrehajtásban dolgozó férfi elmondta, hogy a robbanás után percekkel már nagy tömeg gyűlt össze a helyszínen, és többen is fotózni kezdték a vérző sebekkel borított két fiatal rendőrt, el sem lehetett őket onnan zavarni.

Az ötödik szerdán meghallgatott tanú egy fiatal egészségügyi dolgozó volt, aki a robbanást hallva odarohant segíteni, de ő sem azonosított gyanús személyt a helyszínen.

A tanúmeghallgatások után a védő az előzetes letartóztatás megszüntetését kérte, ám ezt az ügyész ellenezte, a bíró pedig elutasította, részben a szökés, részben a bűnismétlés veszélye miatt.

A bíró elme- és pszichológus szakértő kirendeléséről is döntött. A következő tárgyalásokon várhatóan mintegy ötven tanú vallomását ismertetik, meghallgatják a vádlott apját, majd a szakértők következnek.

A vád szerint a huszonéves fiatalember 2016. szeptember 24-én késő este Budapesten a VI. kerület, Teréz körúton egy általa készített és működésbe hozott pokolgéppel életveszélyesen megsebesített két arra járőröző rendőrt. A robbantás célja az volt, hogy megszerezze fegyvereiket. A bomba többkilónyi robbanóanyagot és szöget tartalmazott. A két rendőr a fején, a felsőtestén és a végtagjain is súlyos sérüléséket szenvedett. Hetekig kórházban voltak, hónapokig lábadoztak, és csak a gyors, szakszerű orvosi beavatkozásnak köszönhető, hogy túlélték a merényletet. 

Az elkövető nem sokkal később e-mailt küldött a Belügyminisztériumnak, amelyben leírta, hogyan, miből készítette a bombát, és azt is jelezte, hogy lesznek követelései. Egy másik el nem küldött, de a számítógépén megtalált e-mailben pedig újabb, halálos kimenetelű robbantásokkal fenyegetve egymillió eurót követelt volna.

Az ügyészség szerint a vádlott cselekménye többszörösen minősülő emberölés kísérletének, robbanóanyaggal visszaélésnek és terrorcselekmény előkészületének minősül, amelyekért akár életfogytiglan is kiszabható.

A vádlott a nyomozás során részletesen beszélt arról, hogyan készített és tesztelt 2016-ban bombákat, hogy választotta ki és derítette fel a robbantás helyszínét és követte el magát a bűncselekményt. Ennek oka állítása szerint az volt, hogy figyelték őt, illetve, hogy meg akarta szerezni áldozatainak fegyvereit. Ezeket a körülbelül egy éve, a nyomozás során ügyészek előtt tett többórás vallomásait a fiatalember néhány napja, az első tárgyaláson visszavonta, és azóta nem tett érdemi nyilatkozatot.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.