Brüsszel beperli Magyarországot a szuverenitásvédelmi törvény miatt
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Europol szerint a bűnözői csoportok multinacionális szinten működnek, így a műveletben tizenkét ország vett részt.
Az emberkereskedelem felszámolására a közelmúltban végzett művelet során 388 gyermekkereskedőt állítottak elő és 249 feltételezett áldozatot azonosítottak Európa-szerte – közölte az Európai Unió (EU) rendőrségi együttműködési szervezete (Europol) szerdán.
249-ből 61 kiskorú
A hágai székhelyű szervezet tájékoztatása szerint az akcióban részt vevő országok rendőrsége, bevándorlási hivatalai, határőrsége, szociális és gyermekvédelmi szolgálatai részvételével tartott művelet az előállítások mellett további 19 gyanúsított azonosításához és 40 eljárás megindításához vezetett.
Az emberkereskedők 249 feltételezett áldozata közül 61 kiskorú, 107 áldozat életkorát még nem határozták meg.
A műveletben tizenkét ország – Ausztria, Belgium, Horvátország, Ciprus, Németország, Litvánia, Portugália, Románia, Szlovénia, Spanyolország, Hollandia és az Egyesült Királyság – közel 5400 illetékese vett részt, akik mintegy 59 ezer embert ellenőriztek, 1500 helyszínt, 16 ezer járművet és 40 ezer iratot kutattak át.
Saját rokonaik adják el
Az Europol tájékoztatása szerint a gyermekkereskedő bűnözői csoportok szervezetten, több uniós országban, határokon átnyúló formában működnek. A legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportokat keresik. Az Európai Unión belül a kiskorúakat szexuális, vagy különbözőféle munkákra többnyire saját rokonaik adják el.
Az unión kívülről érkezett kiskorúak esetében az embercsempészek a gyermekek rokonaiknak vagy törvényes gyámjainak adják ki magukat. A bűnözők gyakran bántalmazzák a gyermekeket, vagy nemi erőszakot követnek el rajtuk. Koldulásra, vagy bűncselekmények, például lopás, rablás, csempészés elkövetésére, vagy szexuális szolgáltatás nyújtására kényszerítik őket. A nehezebb azonosítás végett a bűncselekmények elkövetését követően gyakran határokon át utaztatják a gyerekeket – közölték.
(MTI)
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.
Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!