Közúti veszélyeztetés a vád az ámokfutó ellen


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Pusztán szórakozásból szorította le a szembejövő autók sofőrjeit.


Tizenegy rendbeli közúti veszélyeztetés miatt vádat emelt a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség egy Sopron környéki férfi ellen, aki autójával nagy sebességgel a menetirányal szembeni oldalra áttérve megállásra, lehúzódásra kényszerítette a szemből érkezőket.

A 31 éves férfi 2015 márciusa és novembere között főként a 84-es és a 85-ös utakon veszélyeztette a szemből érkező autósokat. 

[htmlbox BDT]

 

A sofőrök, hogy elkerüljék az ütközést kénytelenek voltak lehúzódni az útról, megállni, vagy az útpadkára hajtani, de előfordult az is, hogy a vádlott 15-20 centiméterre haladt el a szemből érkező autók mellett.

A vádlott a sértettek leszorítása után sem tért mindig vissza azonnal a saját forgalmi sávjába. Az ismertetés szerint egy esetben a férfi az utolsó pillanatban olyan hirtelen tért vissza a saját sávjába, hogy az autója megbillent.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.