Kun-Mediátor-ügy: Bróker Marcsi munkatársai vallottak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A karcagi álbróker, Dobrai Sándorné egykori cégének, a Kun-Mediátor Kft.-nek volt munkatársait hallgatták meg tanúként csütörtökön a Szolnoki Törvényszéken folyó büntetőperben. 


Nádor Zoltán tanácsa előtt az egyetlen vádlott, a 64 éves hajdani cégvezető, aki az ügyészség szerint üzleti tevékenységével pénzügyi jogsértések sorozatát követte el. A hétfői élénk sajtóérdeklődés után a második tárgyalási napon már csak néhány médium képviselője követte a Bróker Marcsikának elnevezett asszony ügyét.

A tanúk elmondása alapján 1999-től követhető nyomon a cég története, amelyet eredetileg utazásszervezésre és valutaváltásra alapítottak. Az idegenforgalmi ágazat nem működött rosszul, a gazdasági társaság Karcag után több környező településen és a fővárosban is irodát nyitott. A vallomások szerint a harmadik üzleti tevékenység, a pénzügyi befektetés tennivalóival a munkatársak nem foglalkoztak, azt Dobrai Sándorné végezte. Így az ügyfelekkel saját irodájában kizárólag ő tárgyalt, ott kötötték a szerződéseket, és a pénzeket is ő vette át. 

A Kun-Mediátornál a tanúk szerint három kassza működött, egyikben az utazásszervezés, a másikban, a valutaváltás, míg a harmadikban a pénzügyi befektetések pénzeit helyezték el. Dobrai Sándornénak egyébként szerteágazó munkája mellett Karcag társasági életének élénkítésére is maradt ideje és ereje. Útmutatásával két lánya és egy harmadik személy Múzeumkert Kft. néven céget alapított, hogy a városban üresen álló Fehér Holló nevű hotelbe, rendezvényekkel, szépségipari szolgáltatásokkal életet vigyenek.

[htmlbox Változásfigyeltetés]

 

A tanúk Dobrai Sándornét kedves, szívélyes embernek jellemezték, aki mindenkin segíteni akart, és akit sokan a bizalmukba fogadtak. Bírói kérdésre az egyik tanú úgy fogalmazott, a nő által folytatott befektetői pénzügyi tevékenység a bizalom okán külsőleg teljesen engedélyezettnek tűnt. 

A vádirat szerint a vádlott 767 embert ejtett tévedésbe úgy, hogy kedvező pénzügyi befektetési lehetőséget kínált nekik, de ehelyett több mint 12 milliárd forinttal károsította meg őket. Bróker Marcsika a Kun-Mediátor Kft. nevében úgy járt el, hogy a cégnek nem volt engedélye pénzügyi szolgáltatói tevékenység folytatására. Az ügyfelektől – magas havi hozamot ígérve – befektetés céljából átvett pénzt nem helyezte el pénzintézeteknél, azt részben saját és családja életvitelének költségeire, részben a sértettek egy körének kifizetésére fordította. A sértetteket ért károk között nagy a szóródás, volt köztük több száz millió forintos és 100 ezer forint körüli is. 

A Kun-Mediátor Kft. 2015. április 14-én irodáit bezárta, és az ügyfelek befektetési céllal átadott pénzüket a továbbiakban nem tudták felvenni. Kárukat sem a felszámolás alá kerülő társaság vagyona, sem a vádlottól lefoglalt vagyon nem fedezi. A céget 2016 márciusában törölte a cégnyilvántartásból a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség Dobrai Sándorné ellen a 767 rendbeli üzletszerűen elkövetett csaláson túl jogosulatlan pénzügyi tevékenység, 2 rendbeli sikkasztás, és a számvitel megsértésének bűntette miatt is vádat emelt.

A perben a tanúk nagy száma miatt havonta 3-4 tárgyalási napot terveznek, első fokú ítélet 2018 őszén várható.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.