Lakhelyelhagyási tilalom alá került a vesztegetéssel gyanúsított zalai orvos


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

 A bíróság döntése szerint egy hónapig nem hagyhatja el lakóhelyét az a zalaegerszegi orvos, akit kedden vettek őrizetbe a rendőrök vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt – közölte a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője.

Bartalné Mentes Judit tájékoztatása szerint a Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája csütörtökön rendelte el a bűnügyi felügyeletet.
A jogerős végzés értelmében a gyanúsított – a zaol.hu információja szerint egy zalaegerszegi szülészorvos – külön engedély nélkül nem hagyhatja el a lakóhelyét, és a tartózkodási helyét nem változtathatja meg. Az indoklás szerint fennáll a veszélye, hogy a gyanúsított kivonná magát az eljárás alól, továbbá más egészségügyi intézményben újabb, hasonló jellegű bűncselekményt követne el.

A bűnügyi felügyelet az elsőfokú bíróság előkészítő tárgyaláson hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapig tart.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szerdai közlése szerint a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult eljárás az orvos ellen, aki a magánpraxisába tartozó pácienseket telefonos egyeztetés után az egyik zalai – közelebbről meg nem nevezett – állami kórház ultrahangos vizsgálóhelyiségébe rendelte be. A kórház alkalmazottjaként munkaidőben vagy ügyeleti időben látta el a betegeket, a kórházban végzett vizsgálatokért pedig pénzt kért, amivel megszegte az egészségügyi jogviszonyával kapcsolatos kötelességét.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2021. augusztus 4.

Hálapénzzel bukhatott le egy főnővér

Vesztegetés gyanúja miatt hallgatták ki a rendőrök egy budapesti kórház 45 éves főnővérét – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
2021. február 24.

A hálapénz elfogadása és a büntetőjog

A hálapénz mindig is megosztó témakörnek számított az egészségügyben. Mivel mindenki számára fontos a saját és családja egészsége, ezért a betegek úgy gondolják, hogy ha a szolgáltatásért pénzt adnak az egészségügyi dolgozóknak, akkor jobb ellátásban részesülnek. 2021. január 1. napjától a büntető kódex büntetni rendeli a hálapénz elfogadását és annak átadását, ígéretét is.