Lefejelte ellenfelét egy focista, vádemelést javasol a rendőrség


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vádemelést javasol a rendőrség egy labdarúgóval szemben, aki 2021 őszén egy mérkőzésen lefejelte ellenfelét – közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu-n.

A rendőrségre arról érkezett bejelentés, hogy a Csanádpalota – Zsombó megyei harmadosztályú labdarúgó-mérkőzésen egy csanádpalotai játékos lefejelte ellenfelét egy szabálytalanságot követően. A férfi nyolc napon túl gyógyuló sérülést, arccsonttörést szenvedett. A Makói Rendőrkapitányság az ügyet lezárta és vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek. Az agresszív játékosnak súlyos testi sértésért kell felelnie – írták a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.