Legfőbb Ügyészség: mindent megtettek a gyermekgyilkosság megelőzéséért


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az ügyészség minden törvényes eszközzel fellépett annak érdekében, hogy a győri gyermekgyilkossághoz vezető láncolat ne következhessen be – közölte a Legfőbb Ügyészség.

A férfi 2016 májusában kalapáccsal és egy papírvágó szikével életveszélyes sérüléseket okozott a feleségének, ezért emberölés kísérlete és kiskorú veszélyeztetése miatt 2017 decemberében 5 év fegyházra ítélték. Az idén szeptember 11-én  pártfogó felügyelet elrendelése mellett feltételesen szabadlábra helyezték; a másodfokú bíróság helybenhagyta a döntést.

A 25 éves férfi múlt vasárnap megölte 10 éves fiát és 13 éves nevelt lányát, majd öngyilkosságot követett el. A lakásban tartózkodott a harmadik testvér, egy hatéves kislány is. A két gyerek és a férfi holttestét azután találták meg, hogy az elvált feleség értesítette a rendőrséget, mert tudott kapcsolatba lépni két nagyobb gyermekével.

A Legfőbb Ügyészség pénteki közleményében kiemelte, hogy a korábbi büntetőeljárásban a férfi kiskorú gyermekei fölötti szülői felügyeleti jogának megszüntetését indítványozta a Vas Megyei Főügyészség. Az ügyészi indítványt a Szombathelyi Törvényszék egyéb törvényes útra utasította.

Hozzátették, a büntetőügy másodfokú eljárásában a Győri Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokú ítélet megváltoztatását indítványozta, az első fokon kiszabott öt év fegyházbüntetésnél súlyosabb szabadságvesztést és a szülői felügyeleti jog megszüntetését kezdeményezte. A Győri Ítélőtábla az ügyészségi fellebbezésnek nem adott helyt, az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

A jogerős ítélet után a Vas Megyei Főügyészség keresetet nyújtott be a Szombathelyi Járásbírósághoz a férfi szülői felügyeleti jogának megszüntetésére. A Szombathelyi Járásbíróság a szülői felügyeletet megszüntette azzal, hogy gyermekeivel a férfi továbbra is jogosult volt a kapcsolattartásra.

A férfit a fegyházbüntetésből 2019 szeptemberében a Szombathelyi Törvényszék büntetés-végrehajtási bírója feltételes szabadságra bocsátotta. A végzés ellen a Vas Megyei Főügyészség fellebbezett, és indítványozta, hogy másodfokon mellőzzék az elítélt feltételes szabadságra bocsátását. A Szombathelyi Törvényszék az ügyészi fellebbezésnek nem adott helyt, az elsőfokú bíróság határozatát helybenhagyta.

Az eljáró ügyészi szervek a férfival szemben emberölés kísérlete miatt indult büntetőeljárásban a kiszabott szabadságvesztésnél súlyosabb büntetést kértek, a szülői felügyeleti jog megszüntetését már a büntetőeljárásban is indítványozták, majd polgári pert indítottak a szülői felügyeleti jog megszüntetése érdekében, valamint a férfi feltételes szabadságra bocsátását is ellenezték – összegezte közleményében a Legfőbb Ügyészség.

A rendőrség több ember sérelmére elkövetett emberölés gyanúja miatt indított büntetőeljárás keretében vizsgálja a gyerekgyilkosság körülményeit.

A bűntény után Varga Judit igazságügyi miniszter vizsgálatot rendelt el.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón azt mondta, súlyos hibát követtek el mind az első-, mind a másodfokú eljárásban azok, akik a győri gyermekgyilkosság elkövetőjének korábbi büntetése alóli feltételes szabadságáról döntöttek. Közölte, ha a bíróság nem a legenyhébb büntetést szabta volna ki a férfira, akkor az még mindig börtönben ülne.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2019. december 16.

Fiát és a nevelt lányát ölte meg vasárnap egy férfi Győrben

Fiát és a nevelt lányát ölte meg vasárnap délután Győrben egy férfi, aki később öngyilkos lett. A lakásban tartózkodott a harmadik testvér, egy hatéves kislány is – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a rendőrség honlapján.
2019. december 19.

Törvénymódosítás jöhet a győri gyerekgyilkosságok után

A kormány vizsgálja annak a törvénymódosításnak a lehetőségét, hogy ha valaki másnak az életére tör, akkor őt ne lehessen feltételesen szabadlábra bocsátani – mondta Gulyás Gergely. A miniszterelnökséget vezető miniszter több ponton bírálta az ítélkezés gyakorlatát.