Légpuskával lőtt az anyjára


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Súlyos testi sértés miatt vádat emelt a Monori Járási Ügyészség egy helyi férfi ellen, aki még 2017 szeptemberében arcon lőtte az édesanyját, mert az asszony nem költözött el a családi házukból – közölte a Pest megyei főügyész hétfőn.

Szabó Ferenc közleményében azt írta, a férfi gyakran ivott, ilyenkor veszekedett az anyjával, gyakran mondta neki, hogy költözzön el a házból.

A bűncselekmény napján is ez történt: a férfi ezúttal magához vette a fegyverét, és azt mondta az anyjának, hogy lelövi, ha mire hármat számol, nem takarodik el, majd arcon lőtte az édesanyját. A lövés következtében az asszony súlyos sérülést szenvedett.

Az eset után a nő nem mert visszamenni a saját otthonába, a rokonaihoz költözött.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 15.

Hová lehet fordulni, ha a szolgáltató korlátozza vagy törli a közösségi profilt?

Az online platformok használatakor – ideértve a közösségi és tartalommegosztó oldalakat – a felhasználók gyakran szembesülnek egy-egy bejegyzésük, hozzászólásuk törlésével, de akár a profiljuk korlátozásával is anélkül, hogy az érintett szolgáltató a döntését indokolta volna. Augusztus óta ilyen esetben egy peren kívüli vitarendezésre létrehozott, szakmailag független testülethez, az Online Platform Vitarendező Tanácshoz (OPVT) lehet fordulni.

2024. október 15.

„Halaszthatatlan a bírák és az igazságügyi alkalmazottak bérének rendezése!”

A címben szereplő állásfoglalásukat alátámasztó adatokat és tényeket mutattak be a Fővárosi Törvényszék vezetői azon a háttérbeszélgetésen, amelyet 2024. október 14-én tartottak Budapesten. A rendezvényen a bíróságok működését napjainkban leginkább érintő kérdésekről beszéltek a megszólalók: röviden ismertették az ítélkező tevékenységet alapvetően befolyásoló jogszabályváltozásokat, majd szó esett az igazságügyi alkalmazottak nagyarányú elvándorlásának okairól és következményeiről.