Ruszofóbiával bővül az orosz btk.
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Terroristagyanús férfit helyezett átadási letartóztatásba a Fővárosi Törvényszék.
A Fővárosi Törvényszék elrendelte egy francia állampolgár átadási letartóztatását, mivel hazájában megszegte a területelhagyási tilalom szabályait és a hatóságok előtti jelentkezési kötelezettségét. A férfi ellen európai elfogatóparancs volt érvényben terrorcselekmény megelőzése érdekében.
A Fővárosi Törvényszék keddi közleménye szerint a férfi egyéni hatósági ellenőrzés, illetve felügyelet hatálya alatt áll Franciaországban, mert a belügyminiszter álláspontja szerint komoly okkal feltételezhető, hogy magatartása különösen súlyos fenyegetést jelent a közbiztonságra és a közrendre.
A férfi rendszeresen tartott fenn kapcsolatot terrorcselekményekben résztvevő, azt támogató, illetve arra felbujtó személyekkel, szervezetekkel, támogatta és széles körben terjesztette is ezen eszméket.
A tárgyaláson a terhelt hozzájárult az átadásához a specialitás elvének alkalmazásával, ami szerint átadása esetén a francia hatóságok kizárólag a jelen elfogatóparancsban szereplő ügyekkel kapcsolatban állíthatják bíróság elé.
A Fővárosi Törvényszék a végzésében megállapította, hogy az elfogatóparancs teljesítésének feltételei fennállnak, így elrendelte a férfi letartóztatását és átadását a francia igazságügyi szerveknek.
A végzés kedden véglegessé vált, így a francia hatóságoknak tíz napjuk van arra, hogy a férfit átvegyék, mivel ennek hiányában az átadási letartóztatása megszűnik – írták a közleményben.
(MTI)
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.
2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!