Ruszofóbiával bővül az orosz btk.
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Alkotmánybíróság (AB) következő elnökévé választotta Lenkovics Barnabás alkotmánybírót 2015. február 25-ei hatállyal az Országgyűlés hétfőn.
A képviselők 132 igen szavazattal, 6 nem ellenében, titkos szavazáson fogadták el Kövér László házelnök személyi javaslatát.
Lenkovics Barnabás 2007. április 21. óta tagja az AB-nek, megbízatása 2016. április 21-ig szól.
Az alkotmánybíró – akinek elsőként gratulált Áder János köztársasági elnök – hétfőn letette elnöki esküjét.
Paczolay Péternek, az Alkotmánybíróság jelenlegi elnökének alkotmánybírói és egyben elnöki mandátuma 2015. február 24-én jár le. Utódját három hónappal korábban meg lehet választani a testület tagjai közül az összes országgyűlési képviselő kétharmadának szavazatával, azaz jelenleg legalább 132 igen vokssal.
Bírósági Döntések Tára |
---|
A folyóirat egyfelől publikációs fórumot kíván biztosítani a megyei, illetve az ítélőtáblai döntések számára, másfelől azzal, hogy a mértékadó bírósági döntések közül válogat, a jogalkalmazás egységességét kívánja támogatni. |
Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős fideszes alelnöke korábban azt mondta az MTI-nek: az országgyűlési törvény alapján minden olyan közjogi tisztségviselő személyére a házelnök tesz javaslatot, amelyet más törvény nem nevesít. Az AB-elnök ilyen, ezért Kövér Lászlónak van indítványtételi joga. A jelöltet az Országgyűlés elnökének kérése esetén az igazságügyi bizottság meghallgatja, de döntési jogosultsága nincs a testületnek – tette hozzá.
(Forrás: MTI)
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.
2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!