Brüsszel beperli Magyarországot a szuverenitásvédelmi törvény miatt
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Letartóztatták a dunántúli számlagyárat működtető céghálózat Egyesült Államokban elfogott vezetőjét, aki 2015 óta csaknem egymilliárd forint vagyoni hátrányt okozott a magyar költségvetésnek – közölte a Komárom-Esztergom megyei főügyész kedden.
Reszl Ildikó a közleményben azt írta, a megyei főügyészség bűnszervezetben, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, pénzmosás és más bűncselekmények miatt indítványozta a letartóztatást.
A nyomozási bíró egy hónapra rendelte el a cégvezető letartóztatását, szerinte fennáll annak veszélye, hogy a vádlott veszélyeztetné a bizonyítást és újabb bűncselekményt követne el. Emellett hat gyanúsított letartóztatásának meghosszabbításáról is rendelkezett.
A tájékoztatás szerint a cégvezető fiktív számlákat kiállító bűnszervezetet hozott létre és irányított, ennek része volt a többszintű, számlázási láncolatot alkotó céghálózat. A fiktív számlákat két, tatabányai székhelyű gazdasági társaság fogadta be 16 cégtől, így csökkentve az áfafizetés mértékét. A bűnszervezet a pénzt a céghálózaton átfolyatta, majd a készpénzt visszaadta. A fiktív számlákat kiállító gazdasági társaságok szintén valótlan tartalmú alvállalkozói számlákat fogadtak be.
A számlakiállító cégek ügyvezetőinek nagy része szlovák, lengyel, illetve angol állampolgár, akik tényleges ügyvezetői tevékenységet sosem végeztek. A cégeket és azok könyvelését a bűnszervezet vezetője irányította. Ő a költségvetési csalásból származó összegeket a Csehországban, Horvátországban, Szlovákiában és az Egyesült Királyságban létrehozott cégek bankszámláira utalta, ahonnan a pénz visszaáramlott egy tatai székhelyű céghez. A tatai cég a pénzből 2015 és 2019 között 12 ingatlant vásárolt, amelyeket bérbeadás révén hasznosított.
(MTI)
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.
Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!