Letartóztatták a kőbányai gyilkosság gyanúsítottját


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Letartóztatták a múlt heti kőbányai gyilkosság gyanúsítottját – közölte a fővárosi főügyészhelyettes pénteken.

Fürcht Pál közleményében azt írta: a megalapozott gyanú szerint a 22 éves férfi a X. kerület Harmat utcában december 30-án késő délután becsöngetett a sértetthez, majd bozótvágó késsel bántalmazta.

A nő, akit később a mentők kórházba vittek, a szakszerű ellátás ellenére meghalt. A bíróság február 3-áig elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

A rendőrség korábbi közleménye szerint a bűncselekmény gyanúsítottját, a szomszédjára támadó 22 éves budapesti K. Dánielt 24 órán belül a XVII. kerületben elfogták. A férfi beismerő vallomást tett.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.