Letartóztatták a kollégiumi tolvajt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2019. december 24-ig – elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy Ferencvárosban kollégiumba és éttermekbe besurranva mobiltelefonokat, készpénzt, személyes iratokat és egyéb értékeket tulajdonított el.

Az eljárás során beszerzett bizonyítékok alapján a terhelt megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2019 júniusában egy ismerőse lakásából eltulajdonított egy mobiltelefont és annak tartozékait. Egy IX. kerületi kollégiumba két alkalommal besurranva elvett két mobiltelefont, egy táblagépet, egy okos karkötőt, egy laptopot, készpénzt és személyes iratokat is.

Két IX. kerületi étteremből pedig mobiltelefonokat, valamint egy készpénzt, személyes iratokat és kulcsokat tartalmazó oldaltáskát tulajdonított el.

A gyanúsított a bejelentett lakcímén nem tartózkodik, több elfogatóparancs volt kiadva vele szemben, amelyekről tudomása volt, a hatóságok előtt azonban nem jelent meg, elrejtőzött. A terhelt bejelentett munkahellyel és legális jövedelemmel nem rendelkezik, többszörösen büntetett előéletű, a terhére rótt bűncselekményeket feltételes szabadság és folyamatban lévő büntetőeljárások hatálya alatt követte el.

Mindezekre tekintettel a bíróság megállapította, hogy fennáll a veszélye annak, hogy szabadlábon hagyása esetén a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, megszökne vagy elrejtőzne, illetve megélhetésének biztosítása céljából szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követne el.

A bíróság szerint a kényszerintézkedéssel elérni kívánt célok a terhelt esetében kizárólag a letartóztatással biztosíthatók, mivel a bűnügyi felügyelet elrendelésének tárgyi feltételei nem állnak fenn, a gyanúsított lakhatása és megélhetése nem biztosított.

A végzés nem végleges.


Kapcsolódó cikkek