Letartóztatták egy embercsempész csoport irányítóját
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Letartóztatásba helyezte bíróság azt a 37 éves, Budapesten élő, menekültstátusszal rendelkező szír férfit, akit a Fővárosi Főügyészség azzal gyanúsít, hogy egy embercsempész csoport szervezője, irányítója volt – közölte a főügyészhelyettes.
Fürcht Pál közleményében azt írta: a gyanúsítás szerint a bűnszövetség anyagi haszonszerzés érdekében a szerb-magyar határon keresztül juttatott Magyarországra és az Európai Unió területére jogszerű tartózkodást igazoló okmányokkal nem rendelkező harmadik országbeli állampolgárokat, majd Ausztriába szállításukat is megszervezték.
Az embercsempészek gépkocsiját még 2018 szeptember 3-áról szeptember 4-re virradó éjszaka a Győr-Moson Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság járőrei tartóztatták fel az M1-es autópálya mellett. A járműben a magyar állampolgárságú sofőr négy menekültet – egy iráni, egy iraki és két szír állampolgárt – szállított volna Bécs felé.
A most egy hónapra letartóztatott férfit szervezőként, irányítóként, üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett embercsempészés bűntettével gyanúsítják.
Az ügynek négy gyanúsítottja van, a szír férfin kívül egy szintén már letartóztatásban lévő palesztin állampolgár, továbbá két magyar állampolgár, ez utóbbiak egyike bűnügyi felügyelet alatt áll – írta közleményében a főügyészhelyettes.
(MTI)