Letartóztattak egy nevelőszülőt, aki szexuálisan bántalmazta nevelt fiát


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség indítványára letartóztattak egy férfit, aki nevelt fiát a megalapozott gyanú szerint öt éven át rendszeresen szexuális cselekményre kényszerítette – közölte a főügyészség szerdán.

Reszl Ildikó tájékoztatása szerint az elkövető egy Komárom-Esztergom megyei kistelepülésen 2010 és 2015 között, hetente több alkalommal – fenyegetés és erőszak alkalmazásával – szexuális cselekményekre kényszerítette a tizennyolcadik életévét még be nem töltött fiút.

A főügyészség indítványára bíróság a gyanúsított letartóztatását egy hónap időtartamra elrendelte, mert fennállt annak a veszélye, hogy a férfi, ha szabadlábon hagynák, folytatná a bűncselekmény elkövetését, illetve akadályozná a bizonyítást.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.