Letöltendő börtönbüntetésre ítélték Nicolas Sarkozyt

Szerző: Jogászvilág
Dátum: 2021. március 1.
Címkék: , ,
Rovat:
Egy év letöltendő és két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte befolyással való üzérkedés és korrupció miatt Nicolas Sarkozy volt francia államfőt hétfőn a párizsi büntetőbíróság.

A volt köztársasági elnököt és ügyvédjét azzal vádolták, hogy meg akartak vesztegetni egy magas rangú bírót információkért cserébe. Nicolas Sarkozynek egyelőre nem kell börtönbe vonulnia, az ítélet ellen fellebbezhet.

Az exelnök ellen több eljárás is folyamatban van, de ez volt az első, amely bírósági szakaszba került, és az első alkalom az 1958 óta tartó V. köztársaság történetében, hogy korrupció gyanújával kellett egy volt államfőnek bíróság elé állnia.

Nem kapta meg a posztot a bíró

A volt államfő telefonját a 2007-es győztes elnökválasztási kampányához Moammer el-Kadhafi néhai líbiai vezetőtől érkezett állítólagos támogatás ügyében indult nyomozás keretében 2014 elején lehallgatták. Az egyik lehallgatott telefonbeszélgetéséből kiderült, hogy a semmítőszék egyik magas rangú bírája, Gilbert Azibert egy másik, az úgynevezett Bettencourt-ügy nyomozásának részleteiről rendszeresen tájékoztatta a volt államfő ügyvédjét, Thierry Herzogot. Cserébe Sarkozy állítólag egy monacói kinevezés érdekében közbenjárását ígérte a bírónak.

A 2014 márciusában a sajtóban is közzétett telefonbeszélgetésekből az derült ki, hogy Sarkozy és ügyvédje azokról a rendőrségi ügyekről beszélt, amelyekben a volt államfő is érintett. Az ügyészségen akkor hat ilyen eljárás folyt, s ezeket a volt államfő sorra megtámadta a semmítőszéken, ahol Azibert ekkor bíróként dolgozott, s akitől a volt államfő információkat szeretett volna megtudni a várható döntésekről.

A megígért monacói posztot Azibert végül nem kapta meg, miután Nicolas Sarkozy – a felvételek szerint az utolsó pillanatban – meggondolta magát, és nem járt közben a bíró érdekében. A bizonyítékok szerint a volt államfő azért hátrált meg, mert ő és ügyvédje megtudták, hogy az álnéven regisztrált titkos mobiltelefonjaikat lehallgatja a rendőrség.

Ügyvéddel való telefonbeszélgetésből bizonyíték

Az ügyészség az ügy mindhárom szereplőjét egy korrupciós paktum megkötésével és befolyással való üzérkedéssel vádolta meg, az ügyvédet és a volt bírót hivatali titok megsértésével is gyanúsították, amit a bíróság bizonyítottnak látott.

Az ügyvéd és a bíró ugyanazt a büntetést kapta, mint a volt elnök, ügyvédjét plusz büntetésként öt évre elítélték a hivatása gyakorlásától.

Nicolas Sarkozy a perben gyalázatosnak nevezte és tagadta az ellene felhozott vádak mindegyikét. A politikától visszavonult, de a jobboldalon továbbra is befolyásosnak számító volt elnök korábban úgy vélte, hogy az igazságszolgáltatást a lejáratására használják fel politikai ellenfelei.

A volt elnök úgy látta, törvénytelen, hogy az ügyvédjével folytatott telefonbeszélgetéseit bizonyítékként használják fel ellene egy peres ügyben. Az ennek megakadályozására irányuló kereseteit azonban a fellebbviteli bíróságon és a semmítőszéken is elutasították. Az ügyészség ugyanis a felvételek alapján látta bizonyítottnak a korrupciós szándékot.

(MTI)

Kapcsolódó cikkek:


Az Európai Parlament asztalán a magyar sajtószabadság
2021. április 13.

Az Európai Parlament asztalán a magyar sajtószabadság

Az uniós kifizetések és a jogállamisági kritériumok összekapcsolásáról vitázott az Európai Parlament hétfő este. A Magyarországot ért kritikák egyik fő célpontja a hazai média helyzete. Az Európai Bizottság múlt heti jogállamisági jelentése a médiahatóságok átpolitizáltságát, az állami hirdetések elosztását és a KESMA létrejöttét is kritizálta. A torz médiapiac és a járvány gazdasági hatásai miatt a nagy független hírportálok közül többen is előfizetéses rendszer bevezetését tervezik.

Jogerősen három évet kapott egy szolnoki marihuánadíler
2021. április 13.

Lezárult annak a harmincas évei végén járó, büntetett előéletű férfinak a büntetőügye, akit a 2018. május 10-én vettek őrizetbe, mert két szolnoki ingatlanban négy vevőnek évekig árult, valamint a jogerős ítélet szerint fogyasztott és magánál is tartott marihuánát.