Magyar útlevéllel ukrán állampolgárok nem számíthatnak segítségre Csehországban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ukrán-magyar kettős állampolgársággal rendelkező, de magukat magyar útlevéllel igazoló ukrán menekültek nem számíthatnak semmiféle hatósági segítségre Csehországban – hívta fel a figyelmet Vít Rakusan cseh belügyminiszter.

A Právo című független baloldali lap csütörtökön azt írta, hogy a cseh hatóságok az Ukrajnából elmenekült romákkal összefüggésben szembesültek a kettős állampolgárság problémájával. Számos roma menekültnek az ukránon kívül magyar útlevele is van.

„A magukat magyar útlevéllel igazolók Csehországban nem jogosultak ideiglenes védelemre, sem szociális segélyekre. Az ideiglenes segélyekre csak az ukránoknak (állampolgároknak) van joguk” – szögezte le a miniszter a lapnak nyilatkozva. Megjegyezte: ezen romáknak Magyarországtól kellene segítséget kérni, mert egy részük eredetileg onnan is származik.
Vít Rakusan szerint eddig mintegy 1200 ukrajnai roma menekült érkezett Csehországba, „akiket úgy kezelnek mint bárki mást”. A romáknál az a fő gond, hogy nagy – olykor 20-30 személyből álló – családokról van szó, amelyek számára igen nehéz megfelelő, közös szállást találni.

Emil Vorác, a Khamoro civil szervezet igazgatója szerint az ukrajnai roma menekültek egy része nem beszéli sem a roma, sem az ukrán vagy az orosz nyelvet, csak magyarul tud. Itt az is probléma, hogy a cseh hatóságok által kiadott tájékoztatók mind ukrán nyelvűek, amit ezek a romák nem értenek meg.

A cseh belügyminisztérium a napokban 10 millió koronás (155 millió forint) külön alapot hozott létre az „eltérő szocio-kulturális” környezetből származó ukrán menekültek megsegítésére. A belügyi és a munkaügyi tárca, illetve a civil szervezetek képviselői a hét elején megvitatták az ukrajnai roma menekültekkel kapcsolatban felmerült problémákat, és megállapodtak egy speciális segélyprogramról. Ennek része, hogy a roma menekülteket családonként az ország különböző régióiban helyezik el, hogy megakadályozzák az elszigetelt roma gettók kialakulását – mutatott rá Jelena Siladjzic, a Slovo21 civil szervezet igazgatója.

A prágai sajtóban megjelent információk szerint az ukrajnai, kárpátaljai roma magyar menekültek száma néhány százra tehető.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2022. március 8.

Automatikus letelepedési engedélyt kapnak a háború elől menekülő ukránok

Az Európai Unió tagállamai megállapodtak arról, hogy átmeneti jogi védelemben részesítik az Ukrajnából menekülő embereket. **Ez azt jelenti, hogy a menedékkérelmi eljárás lefolytatása nélkül is tartózkodási engedélyt kapnak az Ukrajnából menekülők.** A bizottsági beterjesztés egy éves tartózkodási engedélyről szólt mindenkinek, aki Ukrajnából érkezik.