Magyarország az Európai Mestersége Intelligencia Testület első elnöke


Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.

Jelenleg az Unió összes tagállama célzottan készül a Rendelet gyakorlati alkalmazására, ugyanis a rendelkezések nagy többségét a tagállami felkészülési feladatokra szabott kétéves időszakot követően, 2026-tól kell majd alkalmazni. A felkészülés az EU egésze számára kihívást és egyben feladatot is jelent, hisz az MI Rendelet a témát érintő első szabályozásként nem rendelkezik korábbi mintákkal vagy bevett gyakorlatokkal, így a részletek kidolgozása közös erőfeszítést kíván.

Az MI Rendelet végrehajtásának felkészülési folyamatában jelentős szerepet játszik az EU tagállamainak képviselőiből álló Európai Mesterséges Intelligencia Testület, amely hidat képez Brüsszel és a tagállamok között, ezáltal segítve a Rendelet végrehajtását, az ahhoz kapcsolódó ajánlások kidolgozását és a hatósági gyakorlatok egységesítését.

Magyarországot a Testületben Szolnoki Szabolcs, a Nemzetgazdasági Minisztérium technológiáért felelős helyettes államtitkára képviseli, valamint a Neumann Nkft. és a Kormányzati Informatikai Ügynökség szakértői is részt vesznek a magyar delegáció munkájában.

Az Európai Mesterséges Intelligencia Testület nemrég elfogadott eljárásrendje szerint Magyarország folyamatban lévő soros elnökségére tekintettel hazánk tölti be a Testület levezető elnöki tisztségét 2024 végéig. A magyar álláspont szerint az MI Rendelet erős jogi kereteket nyújt a mesterséges intelligencia biztonságos és felelős használatához. Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy az MI Rendelet végrehajtását oly módon kell megszervezni, hogy a hazánkban is kialakítandó szervezeti keretek erősítsék a KKV-k versenyképességét és elősegítsék a gazdasági növekedést. Levezető elnökként kiemelt kötelességünk e közös uniós érdekek érvényre juttatása, valamint a teljes európai MI ökoszisztémával kapcsolatos folyamatos párbeszéd fenntartása.

Hazánk és az EU is abban érdekelt, hogy az MI Rendelet végrehajtása megfelelően szolgálja mind a biztonságos alkalmazás követelményét, mind pedig a gazdasági célkitűzések megvalósulását, hozzájárulva ezzel a magyar és európai versenyképesség dinamikus növeléséhez.

Forrás: NGM


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Szembement a gyámhatóság a bíróság ítéletével: újabb diszkriminatív örökbefogadási elutasítás

A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.

2024. október 4.

Elstartolt a Lawyer for a Day és az Advisor for a Day

Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.