Másfél évig vette fel az elhunyt édesanyja nyugdíját


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Majdnem másfél évig vette fel egy nő az elhunyt édesanyja után járó ellátásokat, miután az asszonyt maga temette el a kertjükben – közölte a Somogy Megyei Főügyészég.

A közlemény szerint nagyobb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt emeltek vádat egy Fonyód környékén élő nővel szemben, aki huzamosabb időn keresztül vette fel elhunyt édesanyja nyugdíját, illetőleg az utána járó ápolási díjat.

A vádlott egyedül élt édesanyjával egy faluban nehéz anyagi és szociális körülmények között; 80 éves édesanyja betegségekkel küzdött, amelyek következtében 2017-ben meghalt.

A vádlottnak az elhunyt nyugdíján és az ápolási segélyén kívül más jövedelme nem volt, ezért a nélkülözéstől való félelmében elhatározta, hogy eltitkolja édesanyja halálát. A holttestet az ingatlanuk kertjében elföldelte, majd ott később egy sírt is kialakított, amit gondozott.

Mivel a vádlott az állam által folyósított juttatások tekintetében a bejelentési kötelezettségeinek nem tett eleget, egészen 2019 májusáig felvette az édesanyja után járó ellátásokat, melynek összege havi szinten – nagyságrendileg – 120 ezer forint volt. A vádlott a közel másfél év alatt majdnem 1,7 millió forinthoz jutott így jogosulatlanul.

A bűncselekménynek végül az vetett véget, hogy a szociális gondozók elkezdték keresni az idős asszonyt.

Az ügyészség a büntetlen előéletű, a bűncselekmény elkövetését beismerő és azt megbánó vádlottal szemben közérdekű munka büntetés kiszabására tett indítványt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 11.

Az amerikai állam feldarabolná a Google-t

A Google „monopolhelyzetére” hivatkozva az amerikai igazságügyi minisztérium a keresőóriás egyes részeinek feldarabolását akarja elérni. A cél az, hogy eladják azokat az üzletrészeket, amelyek segítettek fenntartani a cég „illegális monopóliumát” az online keresések terén – írja az Euronews.

2024. október 11.

MOKK: sokan adnak kölcsön ismerősöknek

Megnőtt a barátoktól, rokonoktól kért kölcsönök száma az utóbbi hónapokban a közjegyzők tapasztalatai szerint. Bár hivatalos adat nincs a magánkölcsönökről, egy tavalyi kutatás rámutatott, a magyar lakosság, ha megszorul, ugyanakkora arányban fordul pénzért a környezetéhez, mint a bankokhoz, ráadásul a többség előbb az ismerősöknél próbálkozik. Az ilyen kölcsönök felét azonban legfeljebb csak részben fizetik vissza, emiatt régi, tartós kapcsolatok mennek tönkre. Sok félreértést és vitát meg lehet előzni egy írásbeli szerződéssel, nagyobb összegű kölcsönnyújtásnál pedig érdemes jogász segítségét is igénybe venni. Amennyiben a kölcsönszerződést közjegyzői okiratba foglalják a felek, akkor a hitelező probléma esetén bírósági pereskedés nélkül hozzájuthat a tartozáshoz. De az adós is biztos lehet abban, hogy nem követelhetnek tőle többet a megállapodásban foglaltaknál, és szorult helyzetével sem tudnak visszaélni.