Másodfokon elbukták a holland vendéglátósok a pert az állam ellen Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A holland fellebbviteli bíróság szerint a koronavírus-járvány megfékezésére elrendelt éjszakai kijárási tilalom januári bevezetése a holland kormány részéről jogszerű és a járványügyi helyzet miatt indokolt lépés volt.

A holland vendéglátóipari szövetség (KHN) által benyújtott kereset ügyében másodfokon eljáró hágai bíróság azt közölte, a holland kormány a vonatkozó törvények alapján jogosult volt a kijárási tilalom bevezetésére.

Elengedhetetlenül szükség volt az intézkedésre

A fellebbviteli bíróság ezzel megsemmisítette a mintegy másfél héttel ezelőtt első fokon hozott végzést, amely jogosulatlanság címén arra szólította fel a holland kormányt, hogy azonnali hatállyal oldja fel az intézkedést. Az ügyben első fokon eljáró bíróság indoklása szerint a kormánykoalíció nem volt jogosult a rendkívüli hatáskörök alkalmazására, mondván, a vonatkozó törvény értelmében nem volt vészhelyzet az országban a tilalom bevezetésekor.

A fellebbviteli bíróság pénteki határozatában ezzel szemben úgy ítélte meg, hogy a holland kormány jogszerűen használta a sürgősségi hatásköröket a kijárási tilalom bevezetésére. Az eljárás során továbbá megfelelően bizonyította, hogy az intézkedésre elengedhetetlen szükség volt a járvány visszaszorításához.

Hollandiában is kijárási tilalom van érvényben

A holland kormány a múlt héten új törvénytervezetet dolgozott ki és fogadott el, amely szilárdabb jogi alapot biztosít a kijárási tilalmat is magában foglaló rendkívüli intézkedések meghozatalának.

Hollandia január végén rendelt el este kilenc és reggel fél öt között érvényes kijárási tilalmat, amelyet több lépcsőben, jelenleg március 15-ig meghosszabbított.

A legfrissebb adatok szerint Hollandiában az új koronavírus-fertőzéses esetek száma emelkedik az országban. A hét folyamán 25 543 új esetet regisztráltak, amíg egy héttel ezelőtt 21 368-at. Jelenleg 1917 ember fekszik kórházban a vírus okozta betegség miatt, közülük 538-an részesülnek intenzív ellátásban. A járvány helyi megjelenése óta 15 626 ember halálát okozta a betegség, és 1 093 843 ember szervezetében mutatták ki a koronavírust Hollandiában.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. december 7.

A GVH több eszközzel is védi a gyermekeket az online térben

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) új epizódot adott ki hivatalos podcast csatornáján. A podcast epizódban, a nemzeti versenyhatóság által ez év májusában lefolytatott átfogó gyorselemzés (sweep) eredményeiről beszél dr. Hernádi Júlia, a GVH fogyasztóvédelmi irodájának helyettes-vezetője.