Megérkezett az értesítés a kvótaperről


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hivatalosan is megérkezett az Európai Bizottság keresetlevele az Igazságügyi Minisztériumba (IM) arról, hogy a testület megindítja az eljárást az Európai Bíróság előtt Magyarország ellen az uniós menekültkvótákról szóló döntés elutasítása miatt – közölte a tárca.


A kötelezettségszegési eljárás megindítását megelőzően Magyarország és Szlovákia 2015 decemberében megsemmisítési keresetet indított az Európai Unió működéséről szóló szerződés vonatkozó cikke alapján az Európai Tanács által az év szeptemberében elfogadott, a menedékkérők áthelyezéséről szóló határozat ellen, amely ügyben az Európai Bíróság tavaly szeptember 6-án elutasította Magyarország keresetét, egyben érvényben tartotta a határozatot.

A kötelezettségszegési eljárást az Európai Bizottság még a bíróság fenti elutasító döntése előtt megindította és lefolytatta. Ennek megfelelően június 15-én hivatalos felszólítást küldött, amelyre a magyar kormány július 13-án küldte meg válaszát. Július 26-án a bizottság, szintén négyhetes határidőt biztosítva, indokolással ellátott véleményt küldött, amelyre a magyar kormánynak augusztus 23-áig kellett válaszát megküldenie.

[htmlbox eu_jog_alkalmazasa]

 

A határidők szempontjából lényeges, hogy ennek a gyorsított eljárási folyamatnak, amely ellen a magyar kormány mindkét válaszlevelében tiltakozott, egyetlen oka volt, hogy az említett cikk szerinti kötelezettségszegési eljárást a bizottság még az áthelyezési határozat alkalmazási idejének lejárta, tehát tavaly szeptember 26. előtt befejezettnek nyilváníthassa, hiszen érdemben csak így tudna a kötelezettség elmulasztása mellett érvelni a bíróság előtt.

Tavaly decemberben a visegrádi négyek a szolidaritás jegyében több mint 36 millió eurós támogatást ajánlottak fel, amelynek célja a líbiai határvédelem megerősítése.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

Az okosbörtön, ahol nem lesz szükség kulcsra

Milyen lesz az okosbörtön-technológia a büntetés-végrehajtás rendszerében? Erről tartott előadást a Ludovika Szabadegyetem legújabb eseményén Biczó László b.v. dandártábornok.

2024. március 27.

Új uniós Ajánlás a hamisítás elleni küzdelem hatékonyságának és a szellemi tulajdonhoz kapcsolódó jogok érvényesítésének megerősítésére

Az Európai Unió Bizottsága 2024. március 19-én ’hamisítás elleni uniós eszköztár’ (EU toolbox against counterfeiting) néven Ajánlást fogadott el az online és offline környezetben elkövetett hamisítások elleni küzdelem erősítése, valamint a szellemitulajdon-jogok hatékonyabb védelme céljából.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.