Meghalt Bragyova András volt alkotmánybíró


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A nemzetközi jog és az alkotmányjog professzora hosszan tartó, súlyos betegségben hunyt el szerdán 70 éves korában.

Bragyova András egyetemi tanár, volt alkotmánybíró halálhírét az Alkotmánybíróság tette közzé honlapján csütörtökön.

Bragyova András 1950-ben született Budapesten, 1975-ben diplomázott az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. 1977-től a Magyar Tudományos Akadémia Jogtudományi Intézetének munkatársa, az 1980-as évektől tanított a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi karán nemzetközi jogot és alkotmányjogot, 2000-től egyetemi tanár és a kar doktori iskolájának vezetője, 2003 óta az MTA doktora volt. Kutatási területe a nemzetközi jog elméleti kérdései, a nemzetközi jog és a belső jog viszonya, az emberi jogok nemzetközi védelme és az alkotmánybíráskodás.

Bragyova András 2005 szeptemberétől 2014 szeptemberéig volt az Alkotmánybíróság tagja.

Az Alkotmánybíróság jelenlegi és volt tagjai, munkatársai Bragyova András személyében gyászolják a nemzetközi jog és alkotmányjog professzorát, széles műveltségű tudóst és alkotmánybírót.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.